A Jónásra árnyékot vető tök leckéje (4)
Jónás bokra (Jónás 4:10-11) három fontos bibliai igazságra mutat rá Jehova dicsőséges kegyelmi szövetségével kapcsolatosan, amely Jézusban valósult meg.
Először is, Isten a hívő zsidókkal és a hívő pogányokkal kötötte szövetségét. Ez Jónás könyvének egyik fő témája, ami fényt vet arra is, hogy eleinte miért nem akart a próféta a pogány Ninivébe menni (félt ugyanis, hogy Isten megtéríti őket), és arra, hogy miért volt olyan dühös, amikor bűnbánatot tartottak (úgy vélte, hogy amikor Isten e pogány városhoz fordul, Izráeltől fordul el) (1-3).
Amióta Isten elhívta Ábrám ősatyát a káldeai Úr városából, azt ígérte neki, hogy „a föld minden nemzetségei” „megáldatnak” benne (I Móz 12:3). Isten Ábrahámra változtatta meg nevét, amit azzal magyarázott, hogy „népek sokaságának atyjává” lesz (17:5, Róma 4:16-18). Az Újtestamentum idejében az egyház katolikussá, egyetemessé lett, amint azt a próféták sok helyen megjövendölték (pl. Zsolt 117, Ézs 2:2-4, Jer 3:17, Mal 1:11), és amint azt Jónás könyve árnyékként előrevetítette.
Másodszor, Isten szövetsége a hívőkkel és gyermekeikkel van. A Jónás 4:11-ben Jehova mondhatta volna azt, hogy a nagy Ninivében mintegy 750 000 ember van. De nem így szólt, hanem azt mondta, hogy több, mint 120 000 gyermek van a városban: „több van tizenkétszer tízezer embernél, a kik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?!”
Minden bizonnyal voltak választott gyermekek a niniveiek fiai közül, akik Jónás igehirdetése nyomán tértek meg, és akiken Isten könyörült. Ninive üdvössége tehát legalább két generációra terjedt ki. Még ebben a pogány városban is, az Ószövetség idején, egy olyan városban, amit néhány évtizeddel később leromboltak (vö. Náhum) Isten szövetségét a hívőkkel és gyermekeikkel kötötte.
A Jónás 4:11 ezzel illeszkedik a Biblia egyik fontos témáját bemutató részek közé. Isten szövetségét Noéval és magvával kötötte (I Móz 6:16, 9:8-9), később pedig Ábrahámmal és magvával (17:7, 18:18-19). Ez így volt az Ószövetségben és az Újszövetségben is. Így tanított és cselekedett Krisztus is (Márk 10:13-16), és így prédikált Péter pünkösdkor (Csel 2:39). Az apostoli keresztyénség szerint akár egy hívő szülő gyermeke is „szent” (I Kor 7:14), akár zsidó, akár pogány. A Szentírás értesít minket Lídia, a filippi börtönőr, Krispus, Stefana és háznépük keresztségéről (Csel 16:14-15, 31-33; 18:8; I Kor 1:14, 16).
Harmadszor, Isten az Ő teremtésével köti szövetségét. Az I Mózes 1-2 leírja a gyönyörű, bűntelen világmindenség hat nap alatti teremtését. Néhány ezer évvel később Jeremiás beszél az Úr szövetségéről a nappal és az éjszakával (Jer 33:20, 25). Ez a világosság és sötétség váltakozásáról szól a teremtés első napjától fogva (I Mózes 1:3-5), amit három nappal később (és azóta mindig) a nap és a hold szabályoznak (14-19).
A világméretű özönvíz bibliai beszámolója (I Mózes 6-9) kiemeli, hogy Isten kegyelmi szövetsége az egész teremtést felöleli (I Móz 6:18kk, 9:8-17, Ézs 54:9-10). Jóllehet az egész földet víz öntötte el és a legtöbb állat elpusztult, Jehova helyreállította a szárazföldet, és különböző teremtmények képviselőit helyezte el benne, amelyeket Noé őrzött meg bárkájában, hogy szaporodjanak és megtöltsék a földet.
Az ősatyák korában a témáni Elifáz így szólt: „A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz. Mert a mezőn való kövekkel is frigyed lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled” (Jób 5:22-23). A „mezőn való kövekkel” kötött „frigy” vagy szövetség (23) azt jelenti, hogy a föld a bűnbánó Jób számára gabonát terem, és nem lesz számára éhség (22; mj. az angol KJV fordítás a drágaság helyett éhínséget fordít), sőt, békesség lesz közötte és az állatok között (23).
Hóseás is beszél Isten kegyelmi szövetségéről, melyet népével és az egész teremtéssel kötött: „És azon a napon frigyet szerzek nékik a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével” (Hós 2:18, vö. 21-22). Mindez Jehova szövetségi házasságának része, melyet népével kötött (vv 16, 19-20).
Isten teremtéssel való szövetségét az Úr visszajövetelének napján a világ tűzben való megtisztulását követően (II Pt 3) az új ég és az új föld fogja tökéletesen beteljesíteni (Jel 21:1), ahogyan azt a Biblia utolsó két fejezete tárja elénk (Jel 21-22). A Róma 8:18-25 arról beszél, hogy ezt a dicsőséges megújulást mind a hívők, mind a teremtés sóvárogva várják.
Az ótestamentumi próféták közül Ésaiás beszél az új égről és az új földről (65:17-25, 66:22). Az egyik próféciája erről a dicsőséges új világról (11:6-9) az eljövendő Jézus Krisztusról, a Királyról szóló jövendölés (1-5) és a zsidók és pogányok üdvössége (10-16) közé ékelődik. A szövetségben Krisztus a teremtés feje (pl. Kol 1:15-17). Ez Isten örökkévaló célja: „Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak” (Ef 1:10).
Jehova könyörül Ninive sok barmán, jószágán, és megtartja azokat (Jónás 4:11). Ezt is ebben a bibliai összefüggésben kell értenünk. A különféle állatok képviselői, sőt, még a növények is, mint a tök (6-10), ott lesznek az új égen és új földön, ahol a szövetséges Isten együtt sátorozik a megváltott emberiséggel Jézus Krisztusban.
Isten Jézus Krisztusban való kegyelmi szövetsége magába öleli a hívőket és (választott) gyermekeiket is, zsidók és pogányok közül, sőt, az egész teremtést is. Ezt a három tanulságot érthetjük meg Isten utolsó szavaiból Jónás könyvében. Rev. Stewart
Ószövetségi próféciák értelmezése (1)
Egy európai testvérünk ezt írja: „Egy beszélgetésben nemrég azt hallottam, hogy amikor Jézus újra visszajön, az Olajfák hegyére veti lábát (Zak 14:4), és az aranykapun keresztül érkezik. Ezt nagyon furcsa és helytelen gondolatnak találtam, de nem jutott eszembe semmilyen jó ellenérv. (Személyesen azt gondolom, értelmetlen arról beszélnünk, hova jön vissza Krisztus, mivel egyrészt a föld minden pontjáról lehet majd látni, sőt, az ég és a föld el fognak pusztulni, másrészt pedig el se tudjuk képzelni ezt az eseményt, és a Biblia is csak képekkel tudja bemutatni azt.) Örülnék egy rövid válasznak!”
Eddigi tapasztalatom szerint a premillennistákkal és a premillennista diszpenzácionalistákkal (a továbbiakban mindegyikükre összefoglalóan premillennistaként hivatkozunk) való vitát az a tény akadályozza, hogy hermeneutikájuk, bibliaértelmezési módszerük eltér a történelmi és a református hermeneutikától. Ennek az az eredménye, hogy a prófétai szövegek magyarázatánál a premillennisták és a reformátusok eltérő eredményre jutnak.
Ezek a hermeneutikai, értelmezési különbségek elsősorban az Ószövetség és az Újszövetség, valamint az ótestamentumi és az újtestamentumi egyház egységével kapcsolatosak. Az alapvető eltérés az, hogy a premillennisták szerint Izráel népe nem az egyház, hanem a királyi nemzet. A királyi nemzet egy közös történelmi gyökerekkel bíró földi nép, amely földi kiváltságokat, földi ígéreteket élvez, amely Kánaán földjében földi örökséget nyer, és amely különleges, de földi kapcsolatban vannak Istennel. Krisztus csak egy földi királyság, csak a zsidó nép Királya.
Amikor a zsidók megfeszítették királyukat, Izráel népe elvesztette különleges helyzetét Isten előtt. A premillennisták szerint ez hibát okozott Isten munkájában, melynek következtében Izráel nemzetét egy ideig félretette, hogy megvalósítsa egy másik munkáját: a pogányok üdvösségét. A premillennisták szerint amikor ez a munka a jövőben beteljesedik, Isten visszatér Izráelhez, a zsidó nemzethez, hogy beteljesítse rájuk vonatkozó földi ígéreteit.
Ahhoz, hogy ezt a teljesen helytelen elképzelést alátámasszák, a premillennisták ragaszkodnak az ószövetségi próféciák szó szerinti és földi módon való értelmezéséhez. Ez olyan következtetésekhez vezet, mint amilyet testvérünk is említett kérdésében: Krisztus a szó szerint vett Olajfák hegyére tér vissza, hiszen a szöveg szó szerinti értelmezése ezt mondja. Ezután Krisztus Palesztinában a zsidókkal egy ezer évig tartó földi királyságot állít fel.
A premillennistákat leköti és elbűvöli a földi zsidó nép, és nem tudják megérteni azt, hogy Isten Krisztuson keresztül viszi véghez munkáit, aki a mennyek országát megalapította. Maga Jézus arra emlékeztet minket, hogy az Ő országa „nem szemmel láthatólag jő el”, hanem bennünk van (Lukács 17:20-21), azaz ez az ország lelki és mennyei.
A történelmi és református nézet a következő: 1) Isten öröktől fogva választott és Krisztus vére által megváltott egyházát az ószövetségi és újszövetségi összes választottak alkotják. István Izráel népét egyháznak nevezi (Csel 7:38). 2) Mivel a régi szövetségben Krisztus Lelke még nem töltetett ki az egyházra (Jn 7:37-39), az egyház még gyermekkorban volt (Gal 4:1-3). Így Isten képekben tanította az Ő népét Krisztus eljöveteléről és az üdvösségről.
Álljon most előttünk néhány bizonyíték arra, hogy az Izráelről szóló ótestamentumi próféciákat nem kell szó szerint értelmezni, ahogyan azt a premillennisták teszik!
Az Ámós 9:11-ben ez áll: „Azon a napon felemelem a Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán.” Ha Ámósnak ezt a próféciáját szó szerint kell értelmezni, ahogyan azt a premillennisták állítják, akkor a salamoni templom újjá fog épülni Jeruzsálemben. Azonban a Szentírás magyarázza a Szentírást, és Jakab a jeruzsálemi zsinaton arról beszél, hogy ez a prófécia a pogányok megtérésében teljesült be, nem pedig valamiféle építkezésben (Csel 15:13-18).
A premillennisták a Hóseás 2:22 zsidó népről szóló próféciáját szó szerinti értelmezéséhez is ragaszkodnak. „És bevetem őt magamnak a földbe, és megkegyelmezek Ló-Rukhámának, és azt mondom Ló-Amminak: Én népem vagy te; ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” Ez a vers Hóseás három gyermekének nevére utal: Jezréel (Isten vet), Ló-Rukhámá (nincs irgalom) és Ló-Ammi (nem népem) (1:2-11).
A premillennisták amellett kardoskodnak, hogy Izráel Isten királyi népe, a pogányok pedig az egyház. Úgy vélik, hogy az Ótestamentum elsősorban a zsidókhoz, az Újtestamentum pedig az egyházhoz szól. Szerintük a Biblia nem tévedhetetlen, ihletett lejegyzése Isten kijelentésének, mely Krisztusban és Krisztus testében, az egyházban adatott, hanem két különböző könyv, két különböző népnek. Ezért a premillennisták Hóseás próféciáját a zsidók üdvösségére vonatkoztatják: Palesztinában helyre fogják állítani Dávid és Salamon régi királyságát.
Ezzel szemben Pál így szól: „A kikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, A mint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek” (Róma 9:24-25). Krisztus ihletett apostola kijelenti, hogy Hóseás próféciája nem a zsidók helyreállításában, hanem a zsidó és pogány választottak összegyűjtésében valósult meg. Péter is így ír az I Péter 2:10-ben.
A premillennisták tévedése egyébként arra is fényt vet, miért baptista a legtöbb premillennista. Azt tartják ugyanis, hogy jóllehet Isten megígérte, hogy Ő lesz Ábrahám Istene és Ábrahám magvának Istene, ez az ígéret csak a régi zsidókra vonatkozik. A körülmetélkedés ennek az ígéretnek jele és pecsétje, amiben a zsidók részesültek, és ami a zsidók üdvösségének volt jele a nemzedékek vonalain keresztül. A keresztség pedig az egyháznak adott jel. A baptisták szerint az egyház nem keresztelheti meg a hívők kisgyermekeit, mert Isten ígérete a hívők és magvuk megtartásáról ószövetségi ígéret, míg az új szövetségben a keresztség csak azoknak szolgáltatható ki, akik igaz hitvallást tesznek Krisztusba vetett hitükről.
A premillennista és baptista állásponthoz Pál szavai ellenére kitartóan ragaszkodnak: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal 3:29). Azonban ez olyan fontos téma, hogy még egy cikket fogunk ennek a kérdésnek szentelni. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokatitt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
