A nagy, vörös sárkány és a fiúgyermek
A Jelenések 12:4 a nagy, vörös sárkány, vagyis az ördög két gonosz cselekedetét írja le. Először „a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat”. A csillagok alatt nem a Rigelt, az Alpha Centaurit vagy valamely másik égitestet kell értenünk. A Jelenések 12:4-ben szereplő csillagok angyalok, amint azt a 7. és a 9. vers világosan kijelenti. Nem csak a Jelenések 12 beszél ilyen módon az angyalokról. A Jób 38:7 úgy utal rájuk, mint hajnalcsillagokra. Az Ézsaiás 14:12 Babilon királyát Lucifernek nevezi (az angol King James Version, a KJV szerint – a ford. megj.), fényes csillagnak, hajnal fiának.
Hogy az ördög a csillagok harmadrészét a földre vonja a mennyből, abból megérthetjük, hogy nem minden angyal bukott el, sőt nem is a többségük. Azonban a mennyei seregből elég sok, egy jelentős kisebbség vált hitehagyóvá. Ez arra a lázadásra utal, amelynek a Sátán állt az élén a mennyben. Egy harmadrész, azaz egy jelentős kisebbség szövetkezett az ördöggel, és fellázadt az Úr Isten ellen. Így ezek a – most már gonosz – angyalok „nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az ő lakóhelyöket” (Júd 6). Ez a lázadás nem sokkal a teremtés után történt, mielőtt a Sátán megkísértette Évát az 1Mózes 3-ban.
Másodszor a sárkány odaáll „a szűlő asszony elé, hogy mikor szűl, annak fiát megegye” (Jel 12:4). Heródes betlehemi gyermekgyilkossága mögött ott áll az ördög (Mt 2:16–18). Így próbálta meg elnyelni a fiúgyermeket születése után. A Sátán sok más módon is megpróbálta megakadályozni a Messiás (első) eljövetelét. Gondoljunk csak arra, amikor Káin megölte Ábelt; amikor összekeveredtek az istenfélő és az istentelen nemzedékek az özönvíz előtt (1Móz 6); vagy majdnem összekeveredtek, mint Sekhem idejében (1Móz 34). Saul sokszor megpróbálta megölni Dávidot, Krisztus ősét. Athália királynő az egész királyi magot megölette egyetlen gyermek, Joás kivételével. Hámán az összes zsidó kiirtását tervezte. IV. Antiokhosz Epiphanész minden erejét megfeszítve el akarta pusztítani Isten szövetséges népét. Röviden, az Ószövetség azt tanítja, hogy az ördög újra meg újra lehetetlenné akarta tenni a Messiás eljövetelét.
Még egy fontos esetről nem beszéltünk, mégpedig arról, amikor a Fáraó megparancsolta, hogy minden újszülött izraelita fiút vessenek a Nílus vizébe (2Móz 1:22). Az Ezékiel 29:3 a Fáraót a nagy sárkánynak (a KJV szerint, a Károliban krokodil szerepel – a ford. megj.) nevezi, mert a Sátán bálványimádó kevélységet támasztott benne. A 74. zsoltár hasonló szavakkal beszél arról, amikor Isten a Vörös-tengernél elpusztította Egyiptomot: „Te hasítottad ketté a tengert erőddel; te törted össze a czethalak [itt a KJV-ben ismét a sárkány szó szerepel – a ford. megj.] fejeit a vizekben. Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek” (13–14. v.).
A fentiek természetesen azt jelentik, hogy nemcsak az ószövetségi egyház, hanem maga a Sátán a Messiás születésére várakozva élt. 4000 évig volt várandós az egyház Krisztussal reményben és örömben. Ugyanebben a 4000 évben a Sátán megpróbálta megakadályozni születését félelemből és rettegésből. Ezt láthatjuk az Ószövetség lapjain; figyelj erre, amikor olvasod a Szentírást!
Ahogyan a Jelenések 12:1–3-ról írt korábbi három cikkünkben, valamint a fentiekben is leírtuk, a fiúmagzat (5. v.) az Úr Jézus. Ő a fiú, aki az egyháznak született: a fejezetben szereplő asszony az egyházat jelenti. Megváltónk az, aki „vasvesszővel legeltet minden nemzetet” (5. v.). Itt a Zsoltárok 2:9 idézete szerepel. Ezt a messiási zsoltár a Jelenések 2:26–27-ben Krisztus alkalmazza önmagára és mindazokra, akik Őbenne vannak.
A Jelenések 12:5 csupán két eseményt említ Megváltónk életéből: születését és mennybemenetelét. Ezek magukba foglalják a többit, amiket jól ismerünk a Szentírás többi részéből: szent életét, engesztelő halálát és hatalmas feltámadását. Ezen a helyen csak Krisztus születéséről és mennybemeneteléről van szó, mert így érkezett a világba és távozott el innen. A sárkány nem tudta megakadályozni Őt.
Mennybemenetele óta teljesen egyértelmű, hogy a gonosz egyáltalán nem érintheti a Messiást, hiszen Ő most már a mennyben van a mindenható Istennel. A mennybe ment Krisztus trónján ül, és vasvesszővel uralkodik minden nemzet fölött.
A Jelenések 12:5 legeltet (a KJV szerint: uralkodik) kifejezése arra utal, hogy pásztorként kegyelmesen vezeti, védelmezi és gondozza nyáját, az egyházat. Vasvesszője az erős gondviselői-kormányzói munkája az istentelenek fölött, amellyel szétzúzza őket. A mi Urunk tehát (részben) a gonoszok fölötti erős uralmával pásztorolja és védelmezi az Ő népét.
Amikor Jézus Krisztus teljesen elérhetetlenné vált, mivel a mennybe ment, ahol Isten jobbjára ült, és uralkodik a világmindenség fölött, akkor a sárkány az egyház felé fordult, hogy üldözze. Ezért „az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezer kétszáz hatvan napig” (Jel 12:6).
Herman Hoeksema helyesen fogalmaz: „A világ küzdelme az ördög Isten elleni küzdelme. Ez a küzdelem végső soron nem a világ és az egyház, sőt nem is az Antikrisztus és Krisztus között zajlik. Ők csak képviselők. Krisztus Isten felkent képviselője, hogy népével együtt megvívja az ördög elleni harcot. Az Antikrisztus […] a Sátán képviselője, hogy harcoljon Isten és egyháza ellen. Micsoda nagyszerű gondolat jelenik meg itt! Isten szövetséges népeként a világ kellős közepén Jehova harcát vívjuk a régi kígyó, az ördög ellen. Csodálatos öröm van magában a gondolatban, hogy Isten eszközként, sőt élő népeként használ bennünket kezeiben, hogy küzdjünk a régi sárkány ellen […] A mindenható Isten eddig mindig győztes volt, és […] az ördög bármennyire is próbálta megakadályozni a nagyszerű Mag megszületését, csak a saját vereségét mozdította előre. Ez így lesz a jövőben is. Isten természetesen mindig győztes lesz. Az ördög még nem adta fel, hogy átvegye az uralmat Isten országában. A mennyei szózatok azonban már arról énekelnek, amit a Vének is kijelentenek: »e világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek« [Jel 11:15–18]” (Herman Hoeksema: Behold He Cometh. An Exposition of the Book of Revelation [Ímé eljő. A Jelenések könyve magyarázata]. Reformed Free Publishing Association, Jenison, Michigan, USA. 2018. 422–423.).
Az Úr adja meg, hogy érthessük csodálatos útjait, és oltalmazzon és erősítsen minket a nagy, vörös sárkánnyal, a Sátánnal szemben! Rev. Stewart
Az egyház és Izráel (1)
A Kegyelmi Szövetség jelen számában Izráel és az egyház kapcsán felmerült három kérdéssel foglalkozunk, amelyek közül a második kettőt ugyanaz az olvasónk küldte be. Következzenek a kérdések!
-
A Máté 16:18 fényében hogyan támaszthatjuk alá azt a tanításunkat, hogy Izráel és az egyház Istennek ugyanaz a népe? Krisztus azt mondja, hogy „felépítem az egyházamat”. Ha ezeket a szavakat komolyan vesszük, akkor ebből nem következik, hogy az egyház akkor még nem létezett, hanem csak valami jövendőbeli dolog volt? Így az ószövetségi Izráel nem lehetett az egyház (ahogyan tanítjuk).
-
Az egyházat Krisztus testének nevezzük (Kol 1:18), és azt mondjuk, hogy ebbe a testbe a Lélek keresztsége által léphetünk be (1Kor 12:13), ahol az a lényeg, hogy a Szentlélek keresztelő munkája helyezi az embert Krisztus testébe, akiben a választott zsidók és pogányok az egyházban egyesülnek. Mivel a Cselekedetek 1:5 a Lélek keresztségét a jövőben látja, a Cselekedetek 11:15–16 pedig a múltban, nem egyértelmű, hogy az egyház pünkösd napján kezdődött (Csel 2)?
-
A történelem bizonyos eseményei szükségesek voltak az egyház megalakulásához: az egyház addig nem jött létre, addig nem alakult meg, amíg bizonyos dolgok nem történtek meg. Például az egyház nem lehetett működő valósággá, amíg a Szentlélek nem adta meg a szükséges lelki ajándékokat és tisztségeket (Ef 4:7–11). Hogyan lehetett tehát az ószövetségi Izráel az egyház?
A Szentírás világosan elénk tárja, hogy Izráel és az egyház egy. Ez Isten Igéjének egyik fontos tanítása. Ennek alátámasztására sok szakaszt felhasználhatnánk, de az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv egyik része különösen jelentős. A Cselekedetek 7:38 egyértelmű és meghatározó: „Ez az [ti. Mózes], a ki ott volt a gyülekezetben [az angol King James Version szerint: egyházban] a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal: ki élő igéket vőn, hogy nékünk adja.” Izráel az egyház a pusztában. Itt István és Isten Lelke, aki általa szól, az egyházra vonatkozó újszövetségi szót, az ekklésziát használja.
Más igehelyek is bizonyító erejűek. Az egyház nem egyedül az apostolok, hanem az apostolok és a próféták fundamentumára épült (Ef 2:20). Akik Izráeltől és a szövetségektől egykor idegenek és távolvalók voltak, most közelvalókká lettek a Krisztus vére által olyannyira, hogy ezek az idegenek és távolvalók (azaz a pogányok) most megbékéltettetek Istenhez egy testben (Ef 2:11–16). Tudjuk, hogy ez a test az egyház: nemcsak az újszövetségi egyház, hanem Izráel is Krisztus teste. Ők közösen lettek Isten egy épülete és tulajdona a Lélek által. Az egyház nem pünkösdkor kezdődött. Krisztus, az egyház építője nem akkor kezdte el építeni az Ő egyházát, hanem a világ kezdetén, rögtön Ádám és Éva bűnesete után. A Máté 16:18-ban Jézus szavai: „felépítem az én anyaszentegyházamat”, nem annyira jövőbeliek, mint inkább hangsúlyosak. A pokol kapui soha nem győztek, és soha nem győznek az egyházzal szemben.
A Lélek keresztsége az egyházba való belépés szükséges feltételeként nem azt jelenti, hogy az Ószövetségben nem lehetett csatlakozni az egyházhoz. Ehelyett arról van szó, hogy a Lélek keresztségében, az újjászületés fürdőjében (Tit 3:5) Isten népe ugyanúgy részesedett az Ó-, mint az Újszövetség idején (vö. Zsolt 51:9–14; Ez 36:25–27).
Már az ószövetségi egyházban is jelen voltak azok az ajándékok, amelyekről Pál az Efézus 4:7–11-ben beszél, mégpedig a próféta, a pap és a király tisztségében. Ezek azokkal a tisztségekkel együtt, amelyekről Pál az Efézusi levélben ír, Krisztus tisztségei, aki az Ő népének feje és közbenjárója. Krisztus tehát mind az Ó-, mind az Újszövetségben azért gyakorolja a tisztségeit, hogy kijelentse népének Isten akaratát váltságuk felől; önmagát áldozatul ajánlja fel bűneikért, és közbenjárjon értük Isten előtt; valamint Igéje és Lelke által uralkodjon felettük ellenségeiktől oltalmazva és megtartva őket, és örök életet adva nekik.
Az Ó- és az Újszövetség közti különbség nem az, hogy két különböző nép van, akikkel Krisztus más kapcsolatban áll, más módon üdvözíti őket: az egyiket cselekedetekből, a másikat pedig kegyelemből, és más jövőt ad nekik. Az első különbség, hogy az Ószövetségben Krisztus képek és típusok (előképek) által volt jelen. Csupán képek és típusok voltak, de Krisztus jelen volt bennük. Mózes csak egy bűnös ember volt. Izráelért való közbenjárása mégis hatékony, mert Krisztus, a Közbenjáró előképe volt. Ábrahám látta Krisztus napját, és örült (Jn 8:56). Feláldozta a fiát, és példaképpen visszanyerte a halálból (Zsid 11:17–19). Az ószövetségi áldozatok Krisztushoz küldték a népet kiábrázolva, hogy mit fog értük cselekedni. Dávid Róla beszélt a Zsoltárok könyvében (Csel 2:25–31) csakúgy, mint az összes próféta. Isten Igéjét szólták, amely élő, ható, és képes az embereket bölccsé tenni az üdvösségre. Nem mintha Dávid szava erős lett volna, hanem mert Krisztus szólt Dávid által. Olvasd csak el a 22. és a 69. zsoltárt, és hallhatod, ahogyan Ő maga hirdet békességet népének Prófétánkként és Tanítónkként.
Az ószövetségi és az újszövetségi egyház közötti második különbséget Pál a Galácia 4:1–7-ben magyarázza meg. Az ószövetségi egyház olyan volt, mint egy gyermek, aki még nem nőtt fel, és nem kapta meg örökségét. Olyan volt, mint egy gyermek, aki még gyámok és gondviselők köteléke alatt van, azaz a törvény gyámsága és gondviselése alatt. Az újszövetségi egyház ugyanez a gyermek, aki felnőtt, és megkapta örökségét Krisztus jövetele és Lelke kitöltetése által. Az Újszövetség kezdete tehát nem a gyermek születését jelzi, hanem hogy ez a gyermek elérte a lelki felnőttkort. Egy gyermek, egy egyház.
A fentiek egy fontos igazságra mutatnak rá, amely érinti a keresztséget és annak kiszolgáltatását, az ószövetségi ígéreteket, valamint Krisztus leendő eljövetelét. Ha az Úr akarja, legközelebb ezekkel foglalkozunk. Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
