Krisztus hat eljövetele a második eljövetele előtt
A Szentírás prófétál arról, hogy a mi Urunk Jézus el fog jönni a jövőben, dicsőségben, testben, az ég felhőiben, a szent angyalokkal együtt (pl. Mt 24:30–31; Jel 1:7). Az Újszövetség alapján Krisztus hat másik eljöveteléről is beszélhetünk, amelyek mind megelőzik az idők végén való visszatérését. Az első három esetben Megváltónk az 1. század bizonyos eseményeit vetítette előre, míg a másik három azokról a folyamatban lévő eljöveteleiről beszél, amelyek az utolsó napok során, az Ő első és második eljövetele között történnek.
1. A megdicsőülés. Jézus így szólt a tanítványaihoz: „Bizony mondom néktek: Azok között, a kik itt állanak, vannak némelyek, a kik nem kóstolják meg a halált, a míg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában.” (Mt 16:28; vö. Mk 9:1, Lk 9:27). Rögtön e három igehely után Galilea egyik hegyén a mi Urunk „orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség” (Mt 17:2), ami második eljövetelének dicsőségét ábrázolta ki (2Pt 1:16–18).
2. A pünkösd. Krisztus a felső szobában, utolsó földi hetén ezt ígérte tanítványainak: „Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok” (Jn 14:18), mégpedig képviselője, a Szentlélek által (16–17. v.), akinek a kitöltetéséről a Cselekedetek 2 számol be.
3. Jeruzsálem eleste (Kr. u. 70.). Megváltónk megprófétálta a szent város bukását, mint eljövetelének egyik módját: „be sem járjátok Izráel városait, míg az embernek Fia eljövend” (Mt 10:23; vö. 23:32–38). Amikor a tanítványok (második) eljöveteléről kérdezik (Mt 24:3), akkor Jézus közeli, helyi eseményekre utal, amelyek a végső, kozmikus események előképei. Az előbbiekkel kapcsolatban pedig ezt állította: „Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.” (Mt 24:34).
4. Az igehirdetés. A jó pásztor hangja nevén szólítja a juhait, azok pedig követik Őt (Jn 10:3–4, 16, 27). Az Efézus 2:17 arról tanít, hogy Ő „eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak [azaz a pogányoknak] és a közel valóknak [azaz a zsidóknak].” Ennek fényében elmondhatjuk, hogy ahol és amikor csak Krisztus igazságát hirdetik a hűséges igehirdetésben, akkor Krisztus jön – nem testben, hanem lélekben (Rm 10:14; Ef 4:21).
5. A hívők halálakor. A kereszt előtti este Jézus ezt ígérte tanítványainak: „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14:3). Így az ember Fia eljön minden egyes szeretett szentje halálakor, hogy magához vegye őt a mennybe.
6. Krisztus visszatérésének jeleiben. Jézus kijelentette: „Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben” (Mt 26:64). „Ímé eljövök hamar” (Jel 22:7). Ez az ígérete nem jövő, hanem jelen idejű. A teológusok ezért hangsúlyozzák, hogy bizonyos értelemben Krisztus jön az idők jeleiben: a háborúkban, a földrengésekben, az üldözésekben, a hitehagyásban stb. (Mt 24; Jel 6–20). Rev. Stewart
A törvény harmadik haszna
Ebben a cikkben folytatjuk az előző kérdésre adott válaszunkat: „Esetleg Rev. Hanko írhatna egy cikket arról, hogy mi a törvény szerepe a bűnről való meggyőzésben, előkészítve az utat Krisztus megismerésére, amint azt a Heidelbergi Káté tanítja nyomorúságunk megismerésénél. Van-e ilyen feladata, és milyen szerepet tölt be a bűnös ember újjászületésében és a kegyelemben való növekedésében?”
Láttuk, hogy a törvény egyik fontos és szükséges haszna, hogy feltárja előttünk a romlottságunkat és a bűnünket, valamint azt, hogy szükségünk van Isten nagy szabadítására. Jelen kérdésünk ez: „Van-e a törvénynek szerepe a bűnös ember újjászülésében és a kegyelemben való növekedésében, azaz a megszentelődésében?”
Ha arra gondolunk, hogy van-e a törvénynek bármilyen ereje arra, hogy újjászüljön vagy megszenteljen minket, a válasz egyértelmű nem. A Galata 3:21 világosan kimondja, hogy a törvény nem tud minket újjászülni: „A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, a mely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság.” Isten Igéje itt azt tanítja, hogy ha a törvény képes lenne minket újjászülni, életet adni nekünk, akkor előbb meg kellene igazítania minket, amire viszont képtelen.
A törvény meg sem tud minket szentelni, ami pedig a Róma 8:3–4-ből látható: „Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” Ha a törvény igazsága beteljesült bennünk, és a Lélek szerint járunk: ez a megszenteltetés, és a kegyelemben való növekedés. Ezek mindig csakis Krisztus munkájának gyümölcsei, és a törvény nem képes ezeket elérni.
Mindazonáltal nem gondoljuk azt, hogy a törvénynek semmi köze az újjászületésünkhöz és a lelki növekedésünkhöz. Amikor újjászületünk, akkor Isten Lelke a szívünkbe írja a törvényt: „Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem. És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig” (Zsid 8:10–11 – idézet a Jer 31:33–34-ből).
Nem a törvény adja nekünk az újjászületett életet, hanem a szívünkbe írva határozza meg az újjászületésben és Krisztusban elnyert új élet kereteit. Amikor Isten megalkotta az embert, erkölcsi törvénye kereteket adott neki az Ő közösségében való élethez. Isten törvényének keretei között élet volt, azokon kívül pedig halál. Így határozta meg a törvény az ember Istennel való közösségének kereteit.
Isten valami hasonlót adott minden teremtménye számára. Isten törvénye egy hal számára, hogy a vízben éljen, és ha ez a törvény sérül, a hal elpusztul. Isten törvénye egy fát illetően az, hogy a földbe kell gyökereznie, és ha ez a törvény sérül, a fa elpusztul. Így volt az emberrel is, akit Isten arra teremtett, hogy vele kapcsolatban éljen. Az ember számára Isten törvénye sokkal mélyebb volt, de csak ennek keretein élhetett közösségben Ővele. E kereteken kívül csak a halál van.
Ez nem változik meg az újjászületésünkkel. Amikor újjászületünk, Isten a halálból életet ajándékoz nekünk, valamint a szívünkbe írja a törvényét, és visszavisz minket a törvény keretei közé (a törvény igazsága beteljesül bennünk). Így a törvény határként továbbra is megszabja, hogy hol van a békés, boldog, Istennel közösségben való élet helye.
A törvény azért teszi ezt, mert Isten természetében gyökeredzik. Azokra az igazságokra épül, hogy Ő az egyedüli Isten (1. parancsolat), Ő lélek, mégpedig olyan dicsőséges, akit szem nem látott, és nem is láthat (2. parancsolat), olyan szent, hogy még a nevét sem vehetjük fel tisztelet és félelem nélkül (3. parancsolat), Ő mindenek teremtője és fenntartója (4.), szuverén (5.), élő (6.) és hűséges Isten (7.), mindenek Ura (8.), az igazság Istene (9.), aki tökéletes (10.).
A törvény tehát annak parancsolataival megmutatja, hogy hogyan kell viszonyulnia az életünknek Istenhez: szemeink és szívünk egyedül Őreá kell tekintsenek; „lélekben és igazságban” kell Őt imádnunk (Jn 4:24); szenteknek kell lennünk, mert Ő is szent; félnünk és tisztelnünk kell Őt; Őbenne kell megnyugodnunk; Őneki kell engedelmeskednünk; Őtőle kell vegyük az életünket; hűségesnek kell lennünk minden kapcsolatunkban, mert Ő is hűséges hozzánk; Őtőle kell várnunk mindent; az igazságban kell járnunk; és olyan tökéletesnek kell lennünk, mint Ő maga.
A törvény parancsolatai azért szükségesek, mert még mindig bűnösök vagyunk, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az élet, a boldogság és a megelégedettség fellelhető Isten nélkül, a bűnben. A törvény tehát továbbra is emlékeztet minket arra, hogy ez nem így van. Szükségünk van ezekre a parancsolatokra, mert rest szívűek vagyunk, és elfelejtkezünk az Ő dicsőségéről, valamint arról, hogy mit jelent Őt szolgálni és szeretni. Újra meg újra emlékeztetni kell minket arra, hogy a szeretet nemcsak egy érzés, hanem hozzá tartozik az engedelmesség is: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (Jn 14:15). Kálvin így szól: „Az ilyen testnek a törvény mintegy ostora, hogy azzal rest és lassú szamár módjára hajtassék a munkára. Sőt a lelki embernek, mivel a testnek terhétől még nem szabadult meg, állandó ösztökélője leszen, mely tétlenkedni nem engedi” (Institutio 2.7.12. Kálvin János Kiadó. Budapest, 1995.).
Az újjászületésben tehát az Isten szeretetével és a Neki való engedelmességgel teljes új életet kapunk, valamint a törvény a szívünkbe írattatik, hogy megmutassa számunkra az élet útját. A törvény nem őrzi meg újjászületett életünket. Semmit nem tesz azért, hogy megerősítse és fenntartsa Krisztusnak ezt az új életét mibennünk. Ez az élet semmiben nem függ a törvénytől. Ennek az új életnek a forrása, az ereje, a boldogsága, a segítsége és a reménysége Krisztus az Ő Lelke által (Gal 2:20). A törvény csupán emlékeztető és útmutató.
Hasonló szerepet tölt be a törvény a megszentelődésünkben is. Nincs ereje arra, hogy szentté tegyen bennünket, vagy akárcsak megőrizzen minket a szentségben. Azonban a törvény a szentség fontos vezérfonala, az a térkép, amelyet követnünk kell, amint az élet keskeny útját járjuk. Nemcsak kőtáblákra, hanem szívünk hústábláira van írva, ezért olyan útmutató lesz, amelyet jól ismerünk és szeretünk. Figyelmeztet, amikor veszély fenyegeti Istennel és szeretteinkkel való kapcsolatunkat. Megmutatja nekünk a békesség és a lelki biztonság útját az istentiszteletben, a családban és a házasságban, a munkánkban, sőt belső életünkben is.
Erre utal a Zsoltárok 119:105: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.” Ugyanígy az 5Mózes 32:46–47 is: „Monda nékik [Mózes]: Vegyétek szívetekre mind ezeket az ígéket, a melyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon; és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét; Mert nem hiábavaló íge ez néktek; hanem ez a ti életetek, és ez íge által hosszabbítjátok meg napjaitokat azon a földön, a melyre általmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt.” A kegyelem által megváltott, a Lélek által újjászült és megújított hívő a törvényt mindennél hasznosabbnak és jónak látja.
Így a törvény a háládatosság vezérfonala is, mert a törvény parancsolatai szerint való élet az Istennek hálás élet, egy olyan élet, amelyben a hálánk több puszta szavaknál. „Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt” (Zsolt 116:12–14). Másként fogalmazva: „Semmim nincs, mit adjak, csak kaphatok. A szabadulás poharát felvéve hálás leszek, és a kegyelem által kész vagyok megadni fogadásaimat és szolgálni Istent minden erőmmel, amíg csak élek.”
A törvény a háládatosság vezérfonala, amint a Westminsteri Nagykáté magyarázza az újjászületett embereket illetően: a törvény „különleges haszna számukra abban van, megmutatja, mennyire rászorulnak Krisztusra, hogy betöltse azt és elszenvedje annak átkát helyettük, valamint javukra” (97. kérdés-felelet). A szívünkbe írt és Isten Igéjében olvasható törvény állandóan emlékeztet Jézus szavaira: „Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében” (Jn 15:10).
Kálvin szerint ez a törvény harmadik, legfőbb haszna: „A törvény harmadik hasznának, mely a legfőbb s másrészt a törvény tulajdonképeni céljával közelebbi vonatkozásban áll, azok között a hivek közt van helye, kiknek szivében már hat és uralkodik Isten Lelke. Mert bár az Isten törvényét sziveikbe az Isten újja irta és véste be, azaz a Szentlélek kormányzása következtében oly érzület és vágyódás uralkodik rajtuk, hogy Istennek engedelmeskedni kivánnak, mégis a törvény által kétszeres előhaladást tesznek. Mert a törvény rájuk nézve a legjobb eszköz; ezáltal tanulják meg napról-napra jobban s biztosabban, hogy mi Istennek az az akarata, amelyre vágyódnak; és ezáltal erősíttetnek meg abban. Mint ha valamely szolga, bár szivének minden igyekezetével azon van is, hogy ura iránt hűségesnek mutatkozzék, mégis kénytelen urának óhajtásait alaposabban kikutatni és megfigyelni, hogy aztán annál inkább alkalmazhassa magát ehhez” (Institutio 2.7.12).
Tömören fogalmazva Isten törvénye a nyomorúságunk tükre, Krisztushoz vezérlő mester, életünk mécsese, a szentség kézikönyve és a háládatosság vezérfonala. Mi mást felelhetnénk minderre, mint ezt: „Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom” (Zsolt 119:97). Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
