Mi az apostoli tisztség?
Noha keresztyén körökben gyakran használjuk az apostol szót, annak valódi jelentését és fontosságát sok tévedés és zűrzavar övezi. Az apostol szó egy olyan görög igéből származik, amelynek jelentése: elküld. Egy apostol tehát olyasvalaki, akit egy másik személy elküldött. Általános értelemben mindenki apostol, aki bármilyen megbízatásban jár. Ám a szűkebb, teológiai értelemben az apostol egy olyan ember, akit az Úr Jézus Krisztus a legmagasabb egyházi tisztségbe küldött el. Ilyen például Pál, Jézus Krisztus apostola (2Tim 1:1). Pált a Megváltó küldte el, Ő ruházta fel tekintéllyel, Ő készítette fel, az Övé volt, és Pál az Úrnak engedelmeskedett.
Mit mondhatunk el az apostoli tisztség tekintélyéről és hatalmáról? Ide tartozik az Isten Igéjének hirdetésére és tanítására való tekintély és hatalom, legyen szó tanokról és életvitelről, sákramentumokról és egyházfegyelemről, egyházkormányzatról és istentiszteletről stb. Mindezzel Krisztus keresztjét állították középpontba. Az előbb felsoroltakban az apostoli tisztség megegyezik a próféták és az evangélisták különleges tisztségével, valamint a pásztor-tanítók állandó tisztségével (Ef 4:11). Az apostolok ugyanakkor a pásztor-tanítóktól eltérően, de a prófétákhoz hasonlóan közvetlen kijelentést is kaptak, és ezt tévedhetetlenül tanították.
Az apostolok nemcsak az igehirdetésre és a tanításra kaptak tekintélyt Istentől, hanem arra is, hogy a kegyelem evangéliumának szolgálatában csodákat tegyenek. Ilyenek voltak a csodás gyógyítások, az ördögűzések, vagy az „ítéletcsodák” (pl. Péter ítélete Anániás és Safira fölött, Csel 5:1–11; Pál ítélete Barjézus vagy Elimás fölött, 13:6–12). Ebben hasonlítottak a prófétákhoz, ám nagyobbak voltak náluk (vö. 2Kor 12:12), és különböztek a pásztoroktól és tanítóktól.
Az apostoli tisztséget jobban megérthetjük a következő három gondolat segítségével. Először is ez a tisztség inkluzív, azaz magába foglalja a többi újszövetségi egyházi tisztséget. A prófétákhoz, evangélistákhoz és pásztor-tanítókhoz hasonlóan az apostolok hirdették az Igét és kiszolgáltatták a sákramentumokat. Az apostolok rendelkeztek a presbiteri (1Pt 5:1) és a diakónusi tisztség (2Kor 8–9) tekintélyével és hatalmával is.
Másodszor az apostoli tisztség a legmagasabb újszövetségi tisztség. Az 1Korinthus 12:28 (ld. a 29. verset is) és az Efézus 4:11 is az apostolokat említi először. Az Efézusiakhoz írt levélben a sorrend mindig „apostolok és próféták” (2:20; 3:5; 4:11; ld. még Jel 18:20). Az apostolok segítői voltak az evangélisták, például Filep (Csel 21:8) vagy Timótheus (2Tim 4:5). Világos, hogy a különleges apostoli tisztség magasabb a pásztor-tanítók, a presbiterek és a diakónusok állandó tisztségénél. Így például a Cselekedetek 15 mindig ilyen sorrendben említi őket: apostolok és presbiterek vagy vének (2, 4, 6, 22, 23. v., vö. 16:4).
Harmadszor az apostoli tisztség egyetemes újszövetségi tisztség. Ezalatt azt értem, hogy tekintélyük és hatalmuk volt arra, hogy (helyi) egyházakat alapítsanak, részesedjenek bármely gyülekezet javaiban (pl. 1Kor 9), és minden (helyi) egyházat felügyeljenek. Pál beszél mindennapi terhéről, az összes gyülekezetek gondjáról (2Kor 11:28). Péter a mai Törökország nagy részét lefedő öt római provincia hívőinek ír. Így az apostolok „vándorprédikátorok” voltak, vagy legalábbis nem egy bizonyos gyülekezethez vagy helyhez kötődtek, hanem szabadon mozoghattak. Rev. Stewart
Mit jelent, hogy meghaltunk a törvénynek?
Folytatjuk előző számunkban megkezdett témánkat, amellyel olvasói kérdésünk kapcsán foglalkoztunk: „Sokan úgy vélik, hogy Isten erkölcsi törvénye – amelyet a tízparancsolat foglal össze – a mózesi polgári és szertartási törvénnyel együtt elavult. Tudom, hogy ez tévedés. Kérem, foglalkozzanak ezzel a Kegyelmi Szövetség hasábjain.”
A Róma 7:4 és a Galácia 2:19 szerint a hívő meghalt a bűnnek. Ezt sokan úgy magyarázzák, hogy az újszövetségi hívő életében nincs helye a törvénynek, különösen ahogyan azt a tízparancsolat összefoglalja. A Róma 7:4 így hangzik: „Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, a ki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.” A Galácia 2:19-ben ez áll: „Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.”
Hisszük, hogy a törvénynek meghalni nem jelent minden tekintetben való meghalást. Lehet, hogy a hívő bizonyos értelemben meghalt a törvénynek, más értelemben azonban nem. Talán ez szőrszálhasogatásnak hangzik, ám biblikus. Amikor a Biblia arról beszél, hogy valaki meghalt a bűnnek (Rm 6:2; vö. 11. v.), az alatt azt kell érteni, hogy bizonyos értelemben meghaltunk, más értelemben pedig nem. A Szentírás szerint meghaltunk a bűn uralmának: „Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt” (Rm 6:14; vö. 11. v.). Ugyanakkor mindannyiunk keserű tapasztalata, hogy nem haltunk meg a bűn jelenlétének vagy szennyének. Bizonyos értelemben meghaltunk a bűnnek, más értelemben viszont nem.
Ugyanígy magyarázzuk azt is, hogy a hívő meghalt a törvénynek. Meghalt a törvény uralmának, átkának és ítéletének (Gal 3:13). A törvénnyel való kapcsolata azonban nem ért véget, csak megváltozott, mégpedig alapvetően és a hívő javára. Abban az értelemben is meghalt a törvénynek, hogy már nem abban keresi igazságát, hiszen Krisztusban, hit által igazult meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a törvénynek már nincs szerepe az életében.
A Galácia 2:19 szerint a törvény által haltunk meg a törvénynek. Milyen csodálatosan és tömören foglalja össze az Ige a törvénnyel való kapcsolatunkat! A törvény meggyőz minket bűnös voltunkról (természetesen ez sem független a Lélek munkájától). Ezáltal meghalunk a törvény ítéletének és átkának, és már nem kell megtartanunk a törvényt ahhoz, hogy éljünk. Így vezet minket a törvény Krisztushoz bűnbocsánatért és (beszámított) igazságért. Csak így élhetünk Istennek.
A Róma 3:31-ben így szól Isten Igéje: „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.” Hit által igazulunk meg, a törvény cselekedetei nélkül. Ez azonban nem jelenti, hogy a törvény eltöröltetett. Sőt a törvény megerősíttetik, mint ami által megismerhetjük bűneinket, és meggyőződhetünk afelől, hogy igazságunk egyedül Krisztustól kell származzon. „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon” (20. v.).
Előző cikkünkben megmutattuk, hogyan kell érteni azokat az igehelyeket, amelyek szerint a hívő nincs a törvény alatt (Rm 6:14–15; Gal 5:18). A Galácia 3:23–4:7 úgy szemlélteti ezt, hogy megmutatja, milyen egy gyermek kapcsolata szülei törvényével. Amíg nem éri el a felnőttkort, addig nem sokban különbözik a szolgáktól. Gyámok és gondviselők alatt van, noha ő az örökös (4:1–3). Amikor felnő, akkor megszabadul ebből a „szolgaságból”, és belép abba a szabadságba, amely mindig az övé volt, noha fiatal korában nem tudta teljes mértékben élvezni (vö. 4–7. v.).
Ugyanígy viszonyul a hívő is a törvényhez. Amíg nem nyeri el a helyét Krisztusban, amíg nem kapja meg Őbenne a fiúvá fogadtatás teljességét, addig a törvény számára Krisztushoz vezérlő mester (Gal 3:24). Isten akarata az, hogy mindenek örökösévé tegye, de még a törvény alatt van egészen addig, amíg annak gyámsága és gondviselősége el nem vezeti Krisztushoz. Ekkor alapvetően megváltozik a törvényhez való viszonya. A törvény – amely addig urának tűnt – a szolgája lesz, és tanácsolja őt bűne felismerésében, valamint az Istennek való hálás engedelmesség útján.
Abból, hogy Pál Krisztushoz vezérlő mesterként jellemzi a törvényt, következik, hogy az nem hiányozhat Isten gyermeke életéből. Már megtérésünk előtt is megvolt a törvény feladata. A törvénnyel való kapcsolatunk azonban megváltozott, amikor Isten csodás kegyelméből Krisztussal való élő közösségre jutottunk. A törvénynek megtérésünk után is van haszna, noha nem uralkodik rajtunk, hanem megbízható tanácsadóként tekinthetünk rá. Ugyanez igaz a gyámokra, a gondviselőkre és a tanítókra. Amikor már nem vagyunk a tekintélyük alatt, akkor is fordulhatunk hozzájuk mint megbízható tanácsadókhoz.
A Galácia 2:19 az egyik olyan igehely, ahol a bűnnek való meghalásról olvashatunk. Isten Igéje itt valójában kimondja, hogy a törvénynek még mindig megvan a helye Isten gyermeke életében: „Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.” Maga a törvény idézi elő, hogy meghalok a törvénynek. Ezt gyakran a törvény első hasznának nevezik: „a bűn ismerete a törvény által vagyon” (Rm 3:20).
Ez természetesen azt is jelenti, hogy van, amit a törvény nem tehet meg. Nem igazíthat meg minket Isten előtt. „Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint” (Rm 8:3–4). Nem az a baj, hogy a törvényből valami hiányzott, vagy hibás volt benne. A baj bennünk volt. A törvény a test, azaz bűnös természetünk miatt volt erőtlen.
Van még, amire a törvény nem képes. Leleplezi bűneinket, de nem tart meg a vétkektől. Megmutatja, hogyan lehetünk hálásak Istennek, de nem tud hálássá formálni minket. Elmondja, hogy szükségünk van Krisztusra, de nem fogjuk tudni megragadni Őt, csak ha a Lélek is munkálkodik a szívünkben. Kijelenti, kicsoda Isten, és mit jelent igaz módon, az Ő dicsőségével és fenségével összhangban élni, de nem tudja beírni magát a szívünkbe, és nem tudja megadni azt, amire az igaz élethez szükségünk van. Legjobb esetben is a megváltott, megszabadított keresztyén szolgája behatárolt feladattal és felelősséggel.
A Róma 7 megerősíti a törvény helyét Isten gyermeke életében, ha valaki – velünk együtt – úgy tekint erre a fejezetre, mint amely Isten újjászületett gyermekéről szól. Pál megváltott és újjászületett emberként így szól: „Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad. De a bűn alkalmat vévén, a parancsolat által nemzett bennem minden kívánságot; mert törvény nélkül holt a bűn. Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn, Én pedig meghalék; és úgy találtaték, hogy az a parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van. Mert a bűn alkalmat vévén, ama parancsolat által megcsalt engem, és megölt általa. Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó” (Rm 7:7–12).
Nem intézhetjük el egy vállrándítással, amit Pál a törvényről mond. A törvény nem bűn, nem gonosz. Maga Pál megvallja, hogy nem ismerte a bűnt, csak a törvény által. A törvény szentnek, igaznak és jónak mondja. Teljesen más véleményen van, mint azok, akik mindenestül elvetik a törvényt. A fejezet végén megismétli: „Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint” (22. v.). Lehetetlen, hogy a belső ember alatt bármi másra gondoljunk, mint a Krisztusban való új emberre, Isten újjászületett gyermekére.
A Heidelbergi Káté így foglalja össze a törvény két hasznát a keresztyének számára: „Először azért, bűnös természetünket egész életünk folyamán egyre jobban megismerjük és annál nagyobb vágyódással keressük Krisztusban bűneink bocsánatát és az igazságot. Továbbá, hogy folytonosan azon legyünk és Istentől az Ő Szentlelkének segedelmét is kérjük ahhoz, hogy egyre inkább megújuljunk Isten hasonlatosságára, míg e földi élet után el nem érjük a tökéletesség végcélját” (115. felelet).
Személy szerint nehezen értem meg, miért ellenzik némelyek a törvényt. Annak olvasása, vizsgálata, tanulmányozása emlékeztet a bűn balgaságára, amikor gondatlanságba sodródnék. Emlékeztet arra, amit Isten értem tett Krisztusban, aki tökéletesen megtartotta a törvényt, hogy megajándékozhasson az igazság ruhájával, és tökéletes, helyettes engesztelő áldozat legyen engedetlenségemért és önfejűségemért. A törvény azt is megmutatja, hogyan fejezhetem ki a hálámat Őiránta, aki megszabadított e világ Egyiptomából és a bűn szolgaságának házából.
Ám amikor látom vétkeimet, amikor jobbulásra és szentségre van szükségem, nem a törvényhez, hanem Krisztushoz fordulok. Amikor látom a törvényben, hogy mennyire hálásnak kellene lennem, azt is megértem, hogy Megváltóm kegyelme és Lelke nélkül még hálás sem tudnék lenni. Noha a törvény Krisztus emlékeztet tökéletes engedelmességére, mégsem abban, hanem Jézusban találom meg engedelmességem egyetlen forrását. Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.