A Sátán érvei Mózes testének elragadtatása ellen
A Kegyelmi Szövetség előző két számában a Júdás 9-cel foglalkoztunk. Megállapítottuk, hogy Mihály arkangyal és az ördög vitája arról szólt, hogy Mózes halála és temetése után a (fizikai) teste felvitetett a mennybe. Most a bibliai alapelvek fényében felvázoljuk a Sátán érveinek lényegét.
Az első: „Ez példa nélkül való! Ilyen még soha nem történt korábban!” Fel kell idéznünk, hogy senki nem támadt fel a halálból, mielőtt Isten Illés és Elizeus által némelyeket feltámasztott (1Kir 17:17–24; 2Kir 4:18–37; 13:20–21; Zsid 11:35). Sőt Jehova nem csupán visszahelyezte Mózest a földi életbe, hanem feltámasztott testét lelkével együtt a mennybe vitte!
A második: „Ez minden igazságnak ellene mond. Milyen joga van a Felségesnek mindehhez? Bizony, a bűnös Mózes testének a halál hatalma alatt, a sírban eltemetve kell maradnia.” Ne feledd, kedves olvasó, hogy a Messiás még nem jött el. Még nem mutatta be az engesztelő áldozatot népe bűneiért (így Mózeséiért), még nem támadt fel testben a sírból, és még nem ment fel a mennybe.
A második (és súlyosabb) érv nagyon hasonlít ahhoz, amit a Jelenések 12-ben olvashatunk, ahol szintén találkozunk Mihály arkangyallal (7. v.). Ez a rész az ördögöt az atyafiak vádolójának nevezi (10. v.). Miközben sokan törekednek az újszövetségi hívők kárhoztatására (Rm 8:33–34), így a Sátán is, az ószövetségi időkben mégis több puskapora volt az ördögnek. Krisztus engesztelő keresztje, hatalmas feltámadása, dicsőséges mennybemenetele, az Atya jobbjára ültetése előtt az ördög így érvelhetett: „Ó, Isten, nézz néped minden hamisságára! Hogyan tudsz igaz módon megbocsátani nekik, és elfogadni őket? Szörnyű bűnösök, vétkükért senki nem tett eleget, adósságaikat senki nem fizette meg!” Ám ekkor Isten Fia testté lett, felvette a mi természetünket. Megváltónk megfizetett értünk. Saját drága vérével fizette ki bűnbocsánatunk árát (1Pt 1:19), Isten pedig azzal jutalmazta meg, hogy a világmindenség trónjára magasztalta fel Őt.
A Jelenések 12-ben Krisztus születéséről és mennybemeneteléről olvasunk (5. v.). Ezután „lőn az égben viaskodás”, mégpedig „Mihály és az ő angyalai”, valamint „a sárkány […] és az ő angyalai” között (7. v.). Amikor Krisztus megszerezte a teljes engesztelést, és megdicsőíttetett, akkor „vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének” (9. v.). Ezt a győzelmet ünnepelte egy nagy szózat „az égben, a mely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt” (10. v.).
Ekképpen a Júdás 9-ben és a Jelenések 12-ben is egy jogi kérdéssel szembesülünk: Isten igazságával, amikor Mózes testét a mennybe vitte sírjából, Moáb földjének egyik völgyéből (5Móz 34:6), és amikor az ördögöt csatlósaival együtt a mennyből a földre száműzte. Mindkét esemény jogi alapja Megváltónk keresztje. Rev. Stewart
„El nem múlik ez a nemzetség…”
Előző számunkban választ adtam egy olvasónk kérdésére a Jelenések posztmillennista-preterista félreértelmezéséről, miszerint ez a könyv elsősorban Jeruzsálem Kr. u. 70-ben történt elestéről szól.
Ha már a teológiai preterizmussal foglalkozunk, amely a fontos újszövetségi jövendölések beteljesedését a (távoli) múltba helyezi, arra gondoltam, hogy foglalkozzunk egy kicsit a Máté 24:34-gyel is. Ez egy kulcsfontosságú igeszakasz a preteristák számára, akik azt hiszik, hogy a Máté 24-ben és a Jelenések könyve nagy részében olvasható próféciák beteljesültek, amikor 70-ben Jeruzsálem elpusztult, és nem valamilyen jövőbeli eseményekben vagy a világ végezetén fognak megvalósulni. Állításuk szerint a teremtésben és a társadalomban látható jelek (Mt 24:6–14), a pusztító utálatosság (Mt 24:15–20), a nagy nyomorúság (Mt 24:21–22), a nap és a hold elsötétedése (Mt 24:29) és az Ember Fiának eljövetele (Mt 24:30–31) nem jövőbeli, hanem múltbeli események. A Máté 24:34 látszólag alátámasztja a preteristák nézetét, hiszen itt Jézus így szól: „Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.”
A preteristák helyesen látják, hogy „ez a nemzetség” az, amelyhez Jézus és az apostolok tartoztak. Ugyanakkor tévednek, amikor a „meglesznek” szót úgy értelmezik, hogy egyszer s mindenkorra véget érnek, mintha a Máté 24-ben említettek mind elvégeztetnének, és teljesen beteljesednének Jeruzsálem 70-ben történt pusztulásával, amikor az a nemzetség még él. Ezzel azonban olyat magyaráznak bele ebbe a szakaszba, amit Krisztus nem mondott.
A „meglesznek” szó talán azt a benyomást keltheti, mintha Jézus arra gondolna, hogy „elvégeztetnek, és készen lesznek”, ám ez a benyomás helytelen. Az itt szereplő eredeti görög szó egyszerűen azt jelenti, hogy „megtörténnek”. E szó egyáltalán nem jelzi azt, hogy ez a prófécia mindenestül beteljesedik annak a nemzetségnek az idejében, amelyről Jézus beszélt. A „meglesznek” nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a próféciának egy későbbi beteljesedése is legyen egy következő nemzetség idején, például a miénkben.
A Máté 24:34 elárulja, hogy Jeruzsálem pusztulása a Máté 24 egyik beteljesedése volt. A 2. vers egyértelmű. Jézus itt elhangzó szavai a templom lerombolására utalnak, a 16. vers pedig Júdeát említi. Jeruzsálem eleste ugyanakkor nem a Máté 24 teljes körű vagy egyetlen beteljesedése volt.
Az utolsó napokban, Krisztus első és második eljövetele között a Máté 24-ben megjövendölt dolgok közül sok, ha nem az összes ismétlődően teljesedik be: hitetők, háborúk, éhínségek, földrengések, járványok, üldöztetések, hamis próféták, sokasodó gonoszság. Nincs jogunk azt mondani, hogy a Máté 24 e jövendölései csak akkor mentek végbe, amikor ilyenek történek 70-ben Jeruzsálem bukásakor. Az egyik jel az evangélium hirdettetése a népeknek, amely világosan e korszak végéig folytatódik (24:14, 28:19–20).
A Máté 24:14-et magyarázva Kálvin János így ír:
„Akkor jön el a vég. Egyesek, helytelenül, a templom pusztulására és a törvényben leírt kultusz megszűnésére szűkítik le ezt, holott a világ végére és annak a helyreállítására kell érteni. Bár a tanítványok összekapcsolták ezt a kettőt – mintha a templom pusztulásával együtt járna az egész világ pusztulása is, de Krisztus a kérdésükre válaszolva figyelmezteti őket, hogy a nyomorúságok hosszú és keserves időszaka vár rájuk, és amíg a sok harcot meg nem vívták, és a nehézségeket le nem küzdötték, hiába sürgetik a győzelmi koszorút. Ezt az utolsó mondatot tehát így kell érteni: Addig nem következik be a világ vége, amíg kemény és nehéz kísértésekkel hosszasan próbára nem teszem egyházamat. Ez pedig ellentmond annak a hamis képzelgésnek, amit a tanítványok magukban kialakítottak. Ebből továbbá azt is megtanulhatjuk, hogy Krisztus nem tűzött előre ki egy bizonyos napot, mintha az éppen akkor következne be, amikor az imént megjövendölt események véget érnek; hiszen amiről az imént olvastunk, azt a hívők a régi korokban is mind megtapasztalták, mégsem jelent meg rögtön utána Krisztus. Tehát, az volt itt a szándéka, hogy a türelem zablájával fogja vissza az apostolok szárnyalását, és mohó vágyát a mennyei dicsőségre, mintha ezt mondta volna: a megváltás nem következik be olyan hamar, mint képzelitek, hanem hosszú és körülményes utat kell megtennetek odáig.”
Amikor Jézus a fenti dolgokról beszél, akkor erre válaszol: „Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?” (Mt 24:3). A tanítványok nem tudták elképzelni a templom pusztulását, csak úgy, mint ami Krisztus eljöveteléhez és a világ végéhez tartozik. Jézus itt nem mondta el nekik, hogy tévedtek. Így a 2., 6., 14., 16., 27., 30., 38., 42. és 44. versekben beszél Jeruzsálem és a templom pusztulásáról, de az Ő eljöveteléről és a végről is. Matthew Henry ezért így fogalmaz: „Krisztus az Ő válaszában […] nemcsak az akkori idők nagy eseményéről, Jeruzsálem pusztulásáról tanítja egyházát, hanem az idők végezetén történő második eljöveteléről is.”
Azok közül, amikről Krisztus beszél, a Szentírás sok mindent a világ végéhez kapcsol: pl. a nap és a hold elsötétedését, a trombitaszót és a választottak egybegyűjtését. Így tehát értelmetlen Jézus szavait az újszövetségi korszak történelmének első néhány évére korlátozni.
Mindezzel el is jutunk cikkünk lényegéhez. Ha úgy magyarázzuk a próféciákat, hogy Jézusnak a Máté 24-ben elhangzott szavai csak egyszer teljesedtek be, az fájóan hiányos értelmezés. A legtöbb, ha nem minden prófécia folyamatosan, többször is beteljesedik. Már láttuk, hogy ez igaz akkor, amikor a Máté 24 háborúkra, hitetőkre, hamis krisztusokra, földrengésekre vagy hitehagyásra utal. Bizonyos, hogy mindezek, amiket Jézus az Ő eljövetelének és a világ végének jeléül mutat be, nem csak egy adott eseménysorra utalnak, amely akkor következett be, amikor a rómaiak 70-ben lerombolták Jeruzsálemet.
Példaként említsük meg a 15. vers „pusztító utálatosságát”. Jézus rámutat, hogy először Dániel próféta beszélt erről az utálatosságról (Dán 8:11–13; 9:26–27; 11:31; 12:11). Dániel nemcsak arra utal, ami majd Jézus és az apostolok napjaiban történik meg, hanem arra is, ami már az ószövetségi időkben megtörtént. A pusztító utálatosság az az utálatos kép volt, amelyet a szír király, IV. Antiokhosz Epiphanész állított fel a jeruzsálemi templomban Kr. e. 167-ben, így megszentségtelenítette és elhagyatottá tette a templomot. A Dániel 7–12 megmutatja, hogy Dániel próféciái először az ószövetségi korszak végéhez tartoztak.
A Máté 24-ben Jézus elmondja, hogy Dániel próféciája újra be fog teljesedni. Ez meg is történt, amikor Titus és a rómaiak 70-ben megszentségtelenítették és lerombolták a templomot, ám nem ez volt a végső beteljesedés. Erről az utálatosságról szólva Dániel világossá tette, hogy azzal áll összefüggésben, hogy egy embert Isten helyett imádnak.
IV. Antiokhosz Epiphanész isteni tisztességet és imádatot követelt saját magának (Dán 11:31–37). Istenségre való törekvése megismétlődött Kr. u. 70-ben, amikor a római légiók elhelyeztek egy zászlót a templomban, amely a római császár hatalmát jelképezte, aki szintén istennek állította magát, és imádatot követelt önmaga számára. Ekképpen e korszak végén az Antikrisztus eljövetele is hozzátartozik Dániel szavainak beteljesüléséhez, hiszen ő is isteni tisztséget és hódolatot követel magának, amikor székét a szent helyen, az egyházban állítja fel (2Thessz 2:3–4).
Ebben a megvilágításban nem túl nehéz látni, hogy ha valaki Isten helyébe egy embert próbál állítani, az hozzátartozik Dániel próféciájához és annak beteljesedéséhez. Így e pusztító utálatosság felállításához tartozik minden hamis tanítás, amely az embert Isten fölé magasztalja: amikor a pápák tévedhetetlennek tettetik magukat, és Krisztus helytartójának próbálják magukat beállítani; a Mária-imádat; egyes egyházi vezetők állításai, melyek alapján ők az igazság forrásai, és igényük, hogy akik felé nekik kellene szolgálniuk, azok kérdés nélkül hajoljanak meg tekintélyük előtt; a politikusok, akik a vallási tekintély igényével lépnek fel, és a nép megváltói akarnak lenni.
Dánielnek a pusztító utálatosságról szóló próféciája tehát többször, folyamatosan teljesedik be. Ugyanez igaz a Máté 24 és a Jelenések könyvének próféciáira is. A hét egyháznak címzett levél nemcsak a hét kis-ázsiai gyülekezethez, hanem minden nemzedék egyházához szól. Amit János látomásban látott, nemcsak azokra a gyülekezetekre vonatkozik, hanem ránk is, akik számára eljött az (ószövetségi) idők vége (1Kor 10:11).
A prófécia nem is puszta jövendőmondás, ahogyan azt sokan gondolják. Ezzel szemben Isten világossága, amely a múlt, a jelen és a jövő eseményeire árad, mégpedig úgy, hogy az Ő népe a maguk valójában lássa a dolgokat. Ne úgy, mint ahogyan a minket körülvevő sötétségben látszanak, vagy amilyennek a politikusok propagandája és a hírszolgáltatók torzításai állítják azokat elénk, hanem úgy, mint amik Isten nagy tervéhez tartoznak, Krisztus eljövetelét vetítik előre, és az Ő szeretett népe javát szolgálják.
A próféciák szinte soha nem csupán egyszer, hanem folyamatosan teljesednek be. Ha nem ez volna a helyzet, akkor a legtöbb próféciának nem lenne számunkra jelentősége, és el is lehetne róluk feledkezni, kivéve ha hiú kíváncsiságunkat szeretnénk kielégíteni velük. A próféciák folyamatos beteljesedése azt jelenti, hogy mindegy, mikor és hol élünk, mindig van számunkra alkalmazásuk. Ezzel csak azt mondjuk, hogy a prófécia nem emberek szava, Isten Igéje, amelyet a Szentlélek ihletett (2Pt 1:21). Mindig sötét helyen világító szövétnek, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben (19. v.). Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
