A pusztában kiáltó szó (1)
Figyeljük meg, mit emel ki a Biblia Keresztelő Jánossal kapcsolatban! Nem az arcát vagy a testét, hiszen ő nem egy modell. Nem személyiségét, hiszen nem egy híresség. Nem kézügyességét, mivel nem kézműves mester. Nem is lábait, mintha futóbajnok lenne. A Szentírás János beszédét emeli ki!
Nem azért, mintha valami gyönyörű vagy melódikus hangszíne lett volna. János hangjáról azért beszél a Biblia, mert nem hirdetett mást, mint Isten Szavát! János „kiáltó szónak” neveztetik, hiszen az Úrtól elküldött igehirdető volt. János hangja hatalommal és sürgetően szólt, mivel üzenete hatalmas és nehéz volt.
János hangja a pusztában kiáltott, ahol minden csendes és nyugodt volt, míg kiáltása meg nem rezgette a levegőt. Erről beszél az Ésaiás 40:3, amit mind a négy evangélista idéz: „Egy szó kiált a pusztában” (Máté 3:3, Márk 1:3, Lukács 3:4, János 1:23).
Mi a helyes válasz egy hangra, különösen ha az a hang Isten Igéjét jelenti ki, és erőnek erejével kiált? Hallgatnunk kell erre a szóra!
A Lukács 3:1-2 gondosan megjelöli azt az időt, amikor ez a szó kiáltott. Hét embert sorol fel: Tibérius császárt (a római uralkodót), Palesztina négy helyi uralkodóját (Poncius Pilátust, Heródes Antipást, Filepet meg Lisániást), valamint két zsidó főpapot (Annást és Kajafást). Lukács pontosan behatárolja, mikor kezdett a hang kiáltani: „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében” (Lukács 3:1). A tudósok ezt Kr. u. 26-ra teszik. Ez a figyelemreméltó időbeli behatárolás olyan, mintha valaki a magyar történelemben egy időpontot úgy határolna be, mint a király, A n. éve, amikor B volt az ország nádora, C volt az országbíró, D volt Dalmácia és Horvátország bánja, E volt az erdélyi vajda, F az esztergomi bíboros és G a református szuperintendens.
Jézus Krisztus születését Lukács két ember uralkodásával határozza meg (2:1-2), míg Keresztelő János szolgálatának kezdetét hét ember uralkodásával dátumozza, sőt, a császár uralkodásának évét is megadja (3:1-2). Jézus Krisztus szolgálata néhány hónappal később kezdődött, megfeszítése és feltámadása pedig pár év múlva következett be.
Lukácsot sokszor „a történetíró” névvel illetik, részben az általa megadott dátumok miatt (2:12, 3:1-2), másrészt azért az erőfeszítésért és gondosságért, amellyel elkészítette ihletett evangéliumi beszámolóját (1:1-4, vö. Cselekedetek 1:1skk). Lukács, a történetíró azért jegyzi fel ilyen pontosan János szolgálatának kezdetét, mert pusztában kiáltó szava véget vetett a 400 csendes évnek, és előrevetítette a megígért Messiás és a mennyek országának eljövetelét. Rev. Stewart
Mindenkiért meghalt-e Krisztus?
Mostanában többször volt szó Isten ellenállhatatlan kegyelmének igazságáról (XV. kötet 3-4. szám), egy testvérünk kérdésével kapcsolatosan, aki segítséget kért egy arminiánussal való vitájához. Az arminiánus azt állította, hogy a kegyelemnek ellene lehet állni. Ez a hiba egy másik hibához vezet: minden ember kegyelmet kap arra, hogy elfogadja Krisztust. Sőt, eljutunk még egy hibához: Krisztus minden egyes emberért meghalt.
Testvérünk ezt írta: „Az arminiánius érve a János 12:47-tel kapcsolatban: »A kegyelem nem ellenállhatatlan, különben az egész világ megmenekülne… Ez a szakasz jó [azaz, bizonyítja az állítást], hiszen semmi esélyt nem ad a kálvinistáknak arra, hogy a ’világ’ szóra azt mondják, a ’választottak világát’ takarja… A textus nem beszélhet külső vagy belső hívásról; azt mondja, hogy Jézus eljött megmenteni a világot.«”
Azzal a kérdéssel szembesülünk tehát, hogy a Szentírás azt tanítja-e, hogy Krisztus meghalt minden egyes emberért, azaz, Krisztus halála által elérhetővé tette az üdvösséget minden ember számára, aki valaha élt vagy élni fog. Azok szerint, akik azt állítják, hogy Krisztus minden egyes emberért meghalt, így tanít a Biblia, például amikor a „világ” és a „minden” szavakat használja Krisztus keresztjével kapcsolatosan. Leginkább a János 3:16-ra, az I Timóteus 2:4-re, az I János 2:2-re és hasonló versekre hivatkoznak.
Érdekes, hogy ezeket a szakaszokat idézi mindenki, aki az embertől függővé akarja tenni az üdvösséget. Ez a helyzet már a korai egyháztörténet óta. A szemipelagiánusok bűnösök voltak ebben. A római katolicizmus ezt a tant tanította és tanítja ma is. Míg a reformátorok nem tanítottak semmi effélét, az arminiánusok és az amyraldiánusok igen. Ahogy az arminiánizmus végigsöpört Európán és Amerikán, ez a tan lett az igazságtól elhajló egyház általános nézete.
A történelmi tény azonban az, hogy a reformátorok a dordti (1618-1619) és a westminsteri (1640-es évek) zsinatokon, valamint a református és a presbiteriánus hagyomány legjobb teológusai elutasították az igazság efféle torzítását. A kérdéses részeket egyöntetűen úgy magyarázták, hogy azok összhangban álljanak a Szentírás teljességével, és megőrizzék Isten szuverenitásának igazságát. A „világ” és a „minden” szavakat az eretnekek és a római katolikusok torz vallásukban mindig úgy magyarázták, hogy azok az emberi akaratból és cselekedetből származó üdvösséget támasszák alá.
Az I Timóteus 2:4-hez hasonló részekben található „minden” szót következetesen úgy kell érteni, hogy mindenhonnan való, mindenféle ember, nem pedig minden egyes ember. Ez a magyarázat összhangban áll az egész Szentírással, és ez a legértelmesebb a közvetlen szövegösszefüggésben is. Arról van szó, hogy az egyház valóban egyetemes, azaz az egész világról gyűjtetik össze. Mi is használjuk a „minden” szót ilyen értelemben. Egy nagy tűzről szóló híradásban egyszer ezt olvastam: „A városból mindenki kint volt a tűznél.” A betegek is a kórházból? Az újszülött gyermekek is? Az ágyhoz kötött idősek is? Egyértelműen nem. Az állítás ezt jelentette: „A város minden részéről kint voltak a tűznél.”
Sok helyen a „világ” szó helyes értelmezése az, hogy a hívőkre vonatkozik: a hívők világára. Az adott verseknek ez a kontextusa, amint például a János 3:16-nál is bárki megfigyelheti. Nem kell külön magyarázat hozzá, ha alkalmazzuk Isten Igéje értelmezésének legfontosabb szabályát: a Szentírás magyarázza a Szentírást. Spurgeon mondásában van igazság: „A Bibliában a »világ« szó sehol sem jelent minden egyes embert.”
A Covenant Protestant Reformed Church honlapján (https://cprc.co.uk/calvinism-resources/) számtalan teológustól találhatunk (angol nyelvű) idézeteket, akik erősen tartották magukat a Szentíráshoz, és nem próbálták meg saját szájízük szerint magyarázni azt. Ugyanitt található egy kézirat is, amit én írtam (A History of the Free Offer – angol nyelven), ami hamarosan átdolgozott formában kerül kiadásra, ha Isten is úgy akarja. Ebben különböző idézeteket olvashatunk Augustinustól (354-430) kezdve végig az egész egyháztörténeten, amelyek elutasítják azt a magyarázatot, hogy Krisztus minden egyes emberért meghalt.
A „világ” szó valódi jelentése, amikor azt a Biblia az emberiségre vonatkozóan pozitív módon használja, a Szentírás tanítása szerint az örök kiválasztás és a szuverén megváltás világa: minden hívők egyetemes egyháza. Isten külön-külön kiválasztott minket, és neveink fel vannak írva az élet könyvébe. Isten Krisztusnak adott minket, aki meghalt értünk (olvassuk csak el a János 17-et, ami olyan kifejezően ír erről). A mennybement Krisztus munkája és Lelke által kerülünk be az egyházba. Jézus összegyűjti, megőrzi, megtartja és megmenti mindazokat, akiket az Ő Atyja Neki adott. Mi vagyunk az igazi világ. Azért neveztetünk annak, mert a világ minden nemzetéből, törzséből, országából, neméből és népéből váltattunk és mentettünk meg. Krisztussal fogunk élni örökkön örökké.
Ezenfelül a „világ” szó arra emlékeztet minket, hogy Isten megmenti az egész kozmoszt, a világmindenséget, a teljes teremtést. Ő teremtette azt, és szereti, mint saját munkáját. Nem hagyja a Sátánt és az istentelen világot, hogy azt elvegye Tőle, hanem felmagasztalja népével együtt. Ez a „kozmosz”, Isten örök tervének megfelelően (Róma 8:19-23, I Mózes 9:8-17, Kolossé 1:13-20).
Végül azok, akik azt állítják, hogy Krisztus meghalt mindenkiért, lerontják a kereszt értékét. Ez pedig szörnyű bűn.
Gondoljuk meg: Ha az arminiánusoknak igaza van, Krisztus olyan emberekért ontotta drága vérét, akik sosem üdvözülnek. Ha Krisztus vére, mely kiontatott a Golgotán, nem tudja üdvözíteni azokat, akikért kiomlott, senkit nem tud megmenteni! Igaz a mondás: „Egy Krisztus mindenkiért valójában egy Krisztus senkiért.” Akik ezt tanítják, vigyázniuk kell, nehogy újra megfeszítsék Isten Fiát, mert akkor számukra nincs többé bűnbocsánat (Zsidók 6:4-6)!
Gondoljuk meg: Ha csak azok üdvözülnek, akik saját szabad akaratukból beleegyeznek üdvösségükbe azzal, hogy hisznek Krisztusban, akkor az üdvösség rajtunk múlik, és Isten semmit nem tud tenni beleegyezésünk és segítségünk nélkül. Ez a tanítás a végtelen hatalmú Istent csökkenti, aki mindent tetszése szerint cselekszik (Zsoltárok 115:3, 135:6). Nem az Írásokban kijelentett igaz Isten ez az isten, hanem az ember képzeletének istene, egy bálvány.
Gondoljuk meg: A minden dicsőség egyetlen Istene megosztja dicsőségét a szánalmas, bűnös, istentelen emberrel, mert semmit nem tehet az ember segítsége nélkül (vö. Efézus 2:8-10)!
Gondoljuk meg: Egy ilyen szörnyűséges Isten-kép az egyházat egy tarka sokasággá, csőcselékké, emberek csoportosulásává teszi, egy olyan tömeggé, akik hogyhogynem úgy döntöttek, hogy Krisztusban hisznek; pedig az egyház egy dicsőséges templom, amelyben minden választott hívőnek megvan az öröktől fogva elkészített helye (Efézus 2:20-22, I Péter 2:4-8).
Gondoljuk meg: A föld lakói sáskák Isten színe előtt (Ésaiás 40:22), olyanok, mint egy porszem a mérlegserpenyőben vagy egy csöpp a vederben (15), sőt, teljesen romlottak; és az örökkévaló Isten, a föld határainak Teremtője (28), a Szent Feljebbvaló, a végtelen tökéletesség Istene, aki dicsőségesebb az egész világmindenségnél, függ tőlem. Összeborzadok a félelemtől, hogy csak le is írjam ezeket.
Minden arminiánusnak jusson eszébe, hogy egy napon neki is meg kell állnia Krisztus ítélőszéke előtt, és választ kell adnia különösképpen erre a kérdésre: „Mit tettél Krisztussal?” Azok közt akarsz lenni, akik így fognak felelni: „Krisztust egy hatástalan Megváltóvá tettem, aki függ az ember segítségétől”? Nincs szükségem egy ilyen Megváltóra. Olyasvalakire van szükségem, aki isteni hatalommal meg tud menteni. Prof. Hanko
———————————————————–
Dordti kánonok II. rész, Krisztus haláláról és az ember megváltásáról
8. cikkely. Mert az volt az Atya Isten szuverén tanácsa, kegyelmes akarata és célja, hogy az Ő Fia értékes halálának megelevenítő és üdvözítő hatékonysága minden választottra kiterjedjen, csakis őket megigazító hittel megajándékozva és ezáltal feltétlenül elvezetve az üdvösségre. Más szóval, Isten akarata az volt, hogy Krisztus a kereszten kiontott vére által, mellyel megerősítette az új szövetséget, hatékonyan megváltsa minden népből, törzsből, nemzetségből és nyelvből mindazokat és csakis azokat, akiket az Atya az örökkévalóságtól fogva az üdvösségre választott és Neki adott. Hogy hittel ruházza fel őket, amit a Szentlélek többi üdvözítő ajándékához hasonlóan halála által szerzett meg számukra; hogy megtisztítsa őket minden bűntől, mind az eredendőtől, mind az elkövetettől, akár hitre jutásuk előtt, akár azután követték el azt. Miután pedig mindvégig hűséggel megőrizte, végül szeplőtelenségben és feddhetetlenségben elvezesse őket a dicsőség örömébe az Ő örökkévaló jelenlétébe.
9. cikkely. Ez a cél, mely a választottak iránti örökkévaló szeretetből származik, a világ kezdetétől fogva mind a mai napig egyértelműen megvalósult, és a jövőben egyre inkább be fog teljesedni, a pokol kapuinak minden erőtlen ellenkezése dacára. Így a választottak a maguk idejében egybegyűjtetnek, és soha nem fog eltűnni a hívők alkotta egyház, amely Krisztus vérén alapszik, amely állhatatosan szereti és hűségesen szolgálja Őt mint Megváltóját, ki mint vőlegény menyasszonyáért, életét adta értük a kereszten, és amely itt és örökké magasztalja az Ő dicsőségét.
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat ittolvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
