Nehémiás szövetségi imádsága
Miután legutóbbi számunkban Nehémiás Jeruzsálem felől való kegyes tudakozódásával foglalkoztunk (Neh 1:1–3), most arra figyelünk, hogyan válaszolt az Isten népéről, a fővárosról és annak faláról hallott rossz hírekre (4–11. v.).
Nehémiást mélységesen felzaklatta mindez, de a rossz hírek hallatán nem rogyott össze, mint ahogy némelyekkel megtörténik. Nem kellett mögé tenni egy széket, hogy ne zuhanjon a földre. Azonban e kegyes férfinak is le kellett ülnie, mert összetört a szíve, így gyorsan a földre vagy egy székre ereszkedett: „Hogy pedig meghallám e beszédeket, leültem és sírtam és keseregtem” (4. v.).
Nehémiás reakciója azért is figyelemre méltó, mert nem gyermek, hanem felnőtt ember volt. Nem egy érzelmi roncs vagy egy Krisztus előtti 5. században élő túlérzékeny lélek volt, hanem felelős személy, mégpedig a császár pohárnoka. A Susán palotájában (Szúsza várában), Jeruzsálemtől mintegy 1500 kilométerre dolgozó Nehémiás személy szerint tehetős volt ugyan, a város szomorúsága mégis az övé is volt. Nehémiás őszinte könnyeket hullajtott, mert Isten elültette szívébe az egyház szeretetét, és így Izráellel együtt szenvedett.
Nehémiás a jeruzsálemi rossz hírek hallatán nem csupán mélyen elszomorodott. Ezután még három dolgot tett: kesergett, böjtölt és imádkozott a menny Istene előtt (4. v.). Úgy is fogalmazhatnánk, hogy keseregve és böjtölve könyörgött. Hány napig tett így? A Szentírás annyit mond el, hogy „napokon át” (4. v.). Milyen hosszú lehetett ez az időszak? Négy hónapon keresztül Kislévtől (az év 9. hónapja, 1:1) Niszánig (az év 1. hónapja, 2:1). Ezen belül mikor? Nehémiás elárulja, hogy nappal és éjjel (1:6).
Nehémiás tudatosan, határozottan és kitartóan az Úrnál keresi az egyház javát mintegy 120 napon keresztül. Egy olyan ember tetteit látjuk magunk előtt, aki Izráel javát kereste már sokkal azelőtt, hogy Jeruzsálem védőfalai építését felügyelte volna. Őszinte, mély szomorúsága, amelyre több mint 2400 évvel indult fel Isten népe miatt, megszégyenít minket, és ma is imádságra indít Krisztus testéért.
A Nehémiás 1:5–11 összefoglalja négy hónapig tartó szövetségi imádságát, amellyel Mezopotámiában könyörgött. Ezzel a szövetséges megszólítással kezdődik: „Kérlek Uram, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten! Ki megtartja a szövetséget és irgalmasságot az őt szeretőknek és az ő parancsolatait megtartóknak” (5. v.). Az Úr szövetsége és irgalmassága itt és máshol sem két külön dolgot jelent, hanem az Ő egyetlen, szövetségi irgalmasságát.
Ha úgy közeledünk Jehovához, mint aki a Jézus Krisztusban való szövetség Istene, akkor azzal a bizalommal kell hozzá járulnunk, hogy Ő választ ad az Ő népéért mondott imádságainkra: „Oh, legyen figyelmetes a te füled, és szemeid legyenek nyitva, hogy meghallgassad a te szolgádnak könyörgését, melylyel én könyörgök most előtted nappal és éjjel Izráel fiaiért, szolgáidért” (6. v.).
Ezután Nehémiás azon kesereg, hogy Izráel megtörte a szövetséget: „vallást tészek az Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk te ellened, én is s az én atyámnak háza vétkeztünk! Felette igen vétkeztünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat, és a rendeléseket és a törvényeket, melyeket parancsoltál volt Mózesnek a te szolgádnak” (6–7. v.). Figyeljük meg, hogy Nehémiás magát és családját is belefoglalja e bűnvallásba, és nem kezd el mentegetőzni: „felette igen vétkeztünk ellened” (7. v.). Így kell nekünk is megvallanunk a bűneinket Istennek: szégyenkezve, takargatás nélkül.
Nehémiás elismeri, hogy a szövetség megtöréséért Isten szövetségi ítélete nehezedik Izráelre. Ez magyarázza, hogy a babiloniak legyőzték és száműzetésbe vitték a zsidókat, amint arra Mózes könyveiben Isten újra meg újra figyelmeztetett (3Móz 26:33; 5Móz 4:27), ezért szól Isten beszédéről, amelyet parancsol Mózesnek, az Ő szolgájának: „Ha ti vétkeztek, én meg elszélesztelek titeket a népek között” (Neh 1:8).
Ezután Nehémiás felidézi Isten szövetségi ígéreteit (pl. 3Móz 26:50–45; 5Móz 4:29–31; 30:1–5): „Ha pedig megtérendetek hozzám és megtartjátok parancsolataimat és cselekeszitek azokat: még ha az égnek utolsó szélén volnának is szétszórt gyermekeitek, onnan is összegyűjtöm őket és beviszem arra a helyre, melyet választottam, hogy lakozzék ott [azaz Jeruzsálemben és a templomban] az én nevem” (Neh 1:9).
Nehémiás emlékezteti Jehovát arra, hogy kicsoda Izráel, és az Úr hogyan szabadította meg Egyiptomból: „És ők a te szolgáid és a te néped, a kiket megszabadítottál a te nagy erőd által és a te erős kezed által” (10. v.). Nehémiás egészen pontosan azért könyörög, hogy Isten két imádságot is hallgasson meg, mégpedig nemcsak az övét, hanem Isten szövetséges népéét is: „Kérlek oh Uram, legyen figyelmetes a te füled a te szolgádnak könyörgésére és szolgáidnak könyörgésökre, a kik kívánják félni a te nevedet” (11. v.). Még pontosabban ezt kéri Istentől: „adj, kérlek, jó szerencsét most a te szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfiú előtt. Én ugyanis a királynak [azaz a méd-perzsa Artaxerxes császár] pohárnoka voltam” (11. v.).
Szeretteim, mintegy két és fél évezreddel a Nehémiás 1-ben feljegyzett mély imádság után élünk. Reménységünk a mi Urunk Jézus Krisztusban van, akit Nehémiás kortársa, Malakiás a szövetség követének nevezett (Mal 3:1). A golgotai kereszten elhordozta helyettünk a szövetség ítéletét, mert Isten törvényét megszegve áthágtuk a szövetséget. Őbenne a miénk minden szövetségi ígéret: a bűnök bocsánata, Isten igazsága, új szív és új élet, valamint az új ég és az új föld. Keressük Krisztus egyházának javát, amelyet sokszor megzavarnak a hamis tanítások, a világias tagok, a szakadások és az üldözések. Törekedjünk erre úgy, hogy az Úr orcáját keressük az egyházért való szövetségi imádságban. Rev. Stewart
A megváltás szövetsége (2)
Tovább foglalkozunk a megváltás szövetségével. A szövetségre gyakran úgy tekintenek, mintha a Szentháromság személyei, az Atya és a Fiú vagy Isten és Krisztus között kötött egyezség lenne. Láttuk, hogy a Szentírásban a szövetség nem egy egyezmény, hanem egy kapcsolat. Ezzel azonban nem tagadjuk, hogy a Szentháromság személyei között, valamint Isten és Krisztus között fennáll egy szövetség.
A szövetség annak legnemesebb és legfontosabb értelmében nem az a kapcsolat, amelyet Isten Krisztusban az Ő népével fenntart. Mindenekelőtt és elsősorban a Szentháromság személyei közti kapcsolat, amelyre a Példabeszédek 8:22–31 utal: „ Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét. Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget; Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai; Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait: Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben. Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban.”
Az 1Korinthus 2:9–11 is utal erre a kapcsolatra, amely bizonyosan minden képzeletet felülmúlóan boldog és csodálatos: „Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.”
Ez a szövetség mint a Szentháromságban való örök valóság. Nincs másik szövetség. Éppen ezért Isten legtöbbször úgy beszél a szövetségről, mint egyetlenről: „az én szövetségem”. A Krisztussal és a választottakkal Krisztusban való szövetség nem valami teljesen más, különböző szövetség. Ugyanez igaz az Ádámmal a paradicsomban kötött szövetségre is.
Amikor Isten szövetségre lép velünk, felemel minket ebbe az áldott közösségbe. Atyánkká lesz, fiaivá és leányaivá fogad minket, saját hajlékát a mi otthonunkká teszi, és Önmagához vesz, hogy örökké Ővele éljünk. Másként szólva azért köti meg a szövetségét velünk, hogy tagjai lehessünk annak a családnak, amelynek Ő az Atyja, és amelyben a Szentlélek által Krisztus az egyszülött Fiú. Ez a Szentháromság személyeit összekötő kapcsolat A SZÖVETSÉG. Amikor Isten szövetséget köt velünk, ebbe fogad be minket.
A szövetség kijelentéséhez és velünk való megkötéséhez Isten először Krisztussal lépett szövetségre, mégpedig nem valamiféle üzletkötés vagy egyezség által, hanem úgy, hogy Krisztust a testté létel által Fiává tette: „Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és felebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele” (Zsolt 89:27–29). Krisztus testté létele és emberi természete által az Ő népévé fogad bennünket. Istenként és emberként Krisztus az a személyes kapocs, aki örökre összeköti Istent és az Ő népét abban az áldott közösségben, amelyet szövetségnek nevezünk. Isten és Krisztus e kapcsolata a megváltás szövetsége, ha ezt a kifejezést szeretnénk használni.
Krisztusban Isten szuverén módon, hatalommal megszabadítja és megszenteli azokat, akiket kiválasztott. Így ezek az önmagukban bűnös emberek az Ő népévé lehetnek, és vele örökkétartó boldogságban élvén Őt dicsérhetik és magasztalhatják örökre. Ezt nevezzük a kegyelem szövetségének. Ez sem valami másik szövetség, hanem a szövetség nagyszerű Istenének és az egyetlen, örökkévaló szövetségnek a dicsőséges kijelentése.
Az örökkévaló szövetség, a megváltás szövetsége és a kegyelmi szövetség nem három különböző szövetség. Egyetlenegy, amelyet Isten Krisztusban jelentett ki, és Őáltala kötött minden választottal, akiket Isten az Ő barátaiként és gyermekeiként fogadott ebbe a szövetségbe. Ezt a szövetséget Isten különféle emberekkel megerősítette az Ótestamentum során: Ádámmal, Noéval, Ábrahámmal, Dáviddal és Izráel népével. Egyik szövetség sem egy új, különálló kapcsolat volt, hanem Isten szövetsége csodáinak új kijelentése.
Noé esetében például Jehova kijelentette szövetségi irgalma széleskörű voltát. Megmutatta ugyanis, hogy szövetsége nemcsak az embereket, hanem minden teremtményt is magába foglal. Ábrahám esetében megmutatta, hogy Ő a szövetség hűséges Istene, akinek tetszett, hogy nemcsak a hívőknek, hanem gyermekeiknek is barátja és Atyja legyen. A Sínai-hegyen Izráelnek Isten megmutatta, hogy a szövetség útja a Neki való engedelmesség és az Ő szeretete. A törvény sosem szolgált a szövetség feltételéül. Mindig az a mód volt, ahogyan Isten szövetséges népe megmutathatja az Ő szövetségi irgalmasságáért való háláját (Zsolt 89:2–3).
Dávidnál Jehova megmutatta a szövetsége felbonthatatlan voltát. Megmutatta, hogy szövetségét megtartja egy bűnös néppel. Krisztus szenvedése által fenntartja ezt a kapcsolatot egy olyan néppel, aki elhagyta az Ő törvényét, vonakodott az Ő ítéletei szerint járni, megszegte rendeleteit, és ezerszer elbukott a parancsolatoknak való engedelmességben (Zsolt 89:31–35). Talált valakit, aki Dávidhoz hasonló, de sokkal nagyobb, akit elsőszülöttévé és a föld királyainál feljebbvalóvá tett (20–29).
E Dávidhoz hasonló Fejedelem szenvedései által Isten gondoskodott arról, hogy a szövetséget ne törjék meg választott népe bűnei (31–35), mert ítéletének vesszőjével és minden haragjával azt látogatta meg, akit kiválasztott (39–45). Milyen más felelet volna lehetséges, mint amellyel a 89. zsoltár zárul: „Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen és Ámen” (53. v.)?
Isten Krisztusban teljesítette be az Ő szövetségét. Ez a beteljesített szövetség a Zsidók 8 új szövetsége. Nem egy másik szövetség, hanem minden szövetségi ígéret megvalósulása, amelyet 4000 év óta adott az Úr. Nagyon világosan megmutatja ezt a Zsidók 8:10 szövetségi formulája: „leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem.” Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
