Isten bölcsessége (4)
Isten bölcsessége személyesen a mi Urunk Jézusban jelent meg. Emberi természete szerint miközben Krisztus fiúvá nőt, a bölcsességben is növekedett: „A kis gyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala ő rajta” (Lk 2:40). Fiatalként „Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben” (52).
Ő teljesítette be az Ézsaiás 11:2 próféciáját: „A kin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke”. Bölcsebb volt Salamonnál (Mt 12:42; Lk 11:31), mert Benne „van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve” (Kol 2:3). Igen, Ő Isten valódi bölcsessége (I Kor 1:24)!
Isten Krisztusban való bölcsességét az evangéliumban jelenti ki. Az üdvösség örömhírének legrendezettebb bemutatása ezzel az odaillő doxológiával (dicsőítéssel) zárul: „Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen” (Róm 16:27). Ez valóban ide illik, hiszen a Római levél bemutatja az ember borzasztó bűnét és Isten megigazító igazságát (1-5. fejezet), a megszentelődés és az üdvbizonyosság csodáját (6-8. fejezet), a kettős predesztinációt és a hívő zsidók és pogányok üdvösségét (9-11. fejezet), valamint gazdag etikai tanítást ad a kegyes életre nézve, az egyházban és az államban is (12-16. fejezet).
Az I Korinthus 1:17-31 kifejti, hogy az evangélium a megfeszített Messiás által való üdvösséget hirdeti, ami bolondság és gyengeség a világnak, de Isten bölcsessége és ereje. Jehova az igehirdetés bolondságát választotta, hogy megmentse az Ő népét, és megszégyenítse azokat, akik bölcsnek gondolják magukat. A Szentháromság Isten ezeket elrejtette a „bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek” megjelentette (Mt 11:25; Lk 10:21).
A tarzuszi Saul megtérése kiváló bibliai példa Isten bölcsességére. Emlékszünk, hogy mi volt azelőtt: „istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó” (I Tim 1:13), de Felséges átformálta őt Pál apostollá (1, 11-12). Nem csoda, hogy így kiált fel: „Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen” (17)! Jehova bölcsességében Pált példává tette, hogy megmutassa az Ő hosszútűrését: „De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, példa gyanánt azoknak, a kik hiendenek ő benne az örök életre” (16).
Gondoljuk meg Isten bölcsességét abban, hogy megőrzi mindazokat, akiket megment – milliárdokat, minden korban és szerte a világon, miközben mindegyikünknek megvannak a saját bűneink és gyengeségeink, és a világ, a test és az ördög támadása alatt állunk! A Biblia utolsó előtti könyve ezzel a magasztaló hálaszóval zárul: „Annak pedig, a ki titeket a bűntől megőrizhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel, Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké. Ámen” (Júd 24-25).
És mit mondunk Istennek a Szentírásban megjelenő bölcsességéről? Egyetlen könyv sem hasonlítható hozzá! Ihletett, tévedhetetlen és csalhatatlan Bibliánk van, amely nemzedékeken át hűségesen megőriztetett. Teljes, elégséges, és végső tekintélye van. Pál azt írja, hogy ezek a szent Írások „bölccsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által” (II Tim 3:15).
Az utolsó ítélet napján az egész világ meg fog győződni Isten bölcsességéről, akár szeretne, akár nem. Az utolsó nap lesz a nagy teodícea napja, amikor Jehova bölcsessége nyilvánvalóvá lesz minden ember és angyal számára, választottaknak és elvetetteknek, szenteknek és gonoszoknak egyaránt. A Szentháromság Isten minden munkáiban és útjaiban tagadhatatlanul igaznak, bölcsnek és jónak fog bizonyulni. Azon a dicsőséges napon „a Jézus nevére minden térd” meghajol, „mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2:10-11). Légy bölcs, és hajolj meg most bűnbánattal és hittel a megfeszített és feltámadt Krisztus előtt! Rev. Stewart
A Biblia csak emberek véleményét tartalmazza?
Kérdés: „Az I Korinthus 7:6-ban, ahol Pál arról a köteles jóindulatról beszél, amellyel a házastársak egymásnak tartoznak, kifejezetten azt mondja, hogy ez nem az Úr közvetlen parancsa, hanem valami olyasmi, amit Pál »kedvezésképpen« mond: »Ezt pedig kedvezésképen mondom, nem parancsolat szerint.« Mit értünk ez alatt?”
Az évek során sok vitát folytattak az ilyen textusokról, amilyen még ugyanennek a résznek a 12. verse, valamint a II Korinthus 8:8 is. Az isteni ihletettség ellenségei ezeket a verseket használták arra, hogy megpróbálják bebizonyítani azt, hogy a Biblia csak emberek személyes véleményét tartalmazza.
Mi azonban a Biblia verbális, azaz szó szerinti ihletettségét hisszük. A Szentírás minden szavát közvetlenül Isten ihlette, és egyre sem tekinthetünk csupán úgy, mint valami véleményre vagy szóra, amit az író a Szentlélek ihletéséhez adott volna hozzá.
A kritikusokkal való harcot nem úgy kell elképzelni, mint egy olyan érvelést vagy vitát, ahol mindkét fél egy kiváló, teljesen meggyőző bizonyítékkal próbál előhozakodni. Mindenféle kérdés nélkül hisszük, hogy a Szentírást Isten szó szerint ihlette, a Szentlélek által: minden szó az Ő szava. Erős hitünk alapja maga a Szentírás bizonysága, nem pusztán saját meggyőződésből fakad. Miközben merem állítani, hogy a Biblia tévedhetetlen ihletettségének bizonyítéka a Szentírás minden lapján megtalálható, a két kulcsvers, a II Timóteus 3:16 és a II Péter 1:20-21.
Ez azt jelenti, hogy a kérdező által előhozott textust (és a hasonló részeket is) a tévedhetetlenül ihletett Ige részeként kell magyaráznunk. Hadd tegyem világossá ezt a pontot. Amikor azt mondom, hogy ez a textus a tévedhetetlenül ihletett Írás része, nem arra gondolok, hogy Isten tévedhetetlenül arra ihlette Pált, hogy megmondja a címzetteknek, hogy Isten arra ihlette Pált, hogy leírja, hogy ezek a szavak Páléi, és nem Istenéi. Ez azt jelentené, hogy ezek a szavak külsőleg (formálisan) ihletettek, de tartalmilag (azaz abban, hogy mit mondanak) nem. Azt értem az ihletettség alatt, hogy tartalmilag és külsőleg is ihletettek. Amit Pál ír, az is Isten igazsága.
Prof. Engelsma ezt írja: „Az egyedülálló élet jó, amennyiben a házasság nem abszolút követelmény a keresztyének számára. Az apostol erről beszél a 6. versben: »Ezt pedig kedvezésképen mondom, nem parancsolat szerint.« Az imént arra intette az egyházban lévő férfiakat és nőket, hogy házasodjanak, és éljenek együtt szexuálisan (2-5. v.). Valaki azt gondolhatná, hogy ez mindenkire vonatkozó parancs. Nem így van, szól Pál a 6. versben! A házasodás megengedett, nem parancs! A keresztyén ember számára lehetőség az egyedülálló élet is. Az egyedülálló élet a házassághoz hasonlóan egy olyan földi életmód, melynek során a hívő az Urat szolgálhatja” (Better to Marry, [Jobb házasságban élni] 43-44. o., megvásárolható a CPRC-nél).
Ez a kérdés arra indít, hogy előhozzam az ihletettség egy olyan elemét, amely további magyarázatra szorul. Amint már említettem is, sokszor erre és a hasonló szakaszokra hivatkozva azt akarják bizonyítani, hogy az ihletésnek van egy „emberi oldala” is, melynek során a „másodlagos szerzők” is kifejezhették saját, egyéni véleményüket. Azt állítják, hogy a Szentírásban megtalálható az emberek véleménye is, amit nem Isten ihletett. Istent teszik meg az elsődleges Szerzőnek, az embereket pedig a „másodlagos szerzőknek”.
Herman Bavinck (1854-1921) holland teológus is megkülönböztette a „másodlagos szerzőket” és az elsődleges Szerzőt. De jól jegyezzük meg, hogy Bavinck nem gondolta azt, hogy az úgynevezett „másodlagos szerzők” kifejezhették saját, egyéni véleményüket. Szilárdan hitt a teljes Szentírás tévedhetetlen ihletettségében. Hitte, hogy Isten a Biblia Szerzője, de embereket használt fel a Szentírás leírására, saját személyiségükkel, képességeikkel, saját történelmi idejükben, és Isten teremtéséről szerzett saját ismereteikkel. Személyiségük a Bibliának emberi ízt ad, mert az írnokok identitása, akiket Isten a különböző részek lejegyzésére használt, nyomot hagyott írásaikon. Azonban Isten ihletett minden egyes szót, az Ő Lelke által (II Tim 3:16). Ez volt Bavinck álláspontja.
Miközben egyetértek azzal, amit Bavinck mondott, inkább nem használnám azt a megkülönböztetést, amit tett. Isten a Szentírás Szerzője, az egyetlen Szerzője. Nem voltak „másodlagos szerzők”. Isten embereket használt, akik azonban nem egyszerűen titkárként működtek, mintha tollbamondást írnának le. Gordon Clark Isten kalapácsa (God’s Hammer) című könyvében arra hívja fel a figyelmet, hogy Jehova szuverén módon kezében tart mindent, miközben véghezviszi örökkévaló tervét (Ef 1:11). Isten öröktől fogva elvégezte, hogy el fog készíteni egy könyvet, amelyet Ő fog ihletni, és amelyben szeretett egyházának elmondja az Ő hatalmas tetteit, különösképpen az üdvösséget, amely egyedül kegyelemből, Krisztus keresztje által van.
Isten rendelte el mindazokat az embereket, akiket 1500 éven keresztül használt: Mózest, Dávidot, Ézsaiást, Pált stb. Öröktől fogva elvégezte, milyen ajándékaik és képességeik lesznek, hogy tökéletesen alkalmasak legyenek a Szentírásból azoknak a részeknek a leírására, amelyeket nekik szánt. Isten hatalmas gondviselésében mindazt, amit eltervezett, véghez is vitte: a Biblia írnokainak születését, nevelkedésük körülményeit, otthonukban betöltött szerepüket, társadalmukat és nemzetüket (pl. Pál Isten rendelése szerint rómainak született).
Tehát Isten a Szerző. A Biblia megírása egy csoda volt. Azoknak az embereknek, akiket Isten a Szentírás lejegyzésére használt, minden tulajdonsága és tapasztalata megjelenik írásaikban, de a „a Szent Lélektől indíttatva szólottak” (II Péter 1:21). Az „indít” szó az eredeti görög nyelvben azt fejezi ki, amikor a szél a tengeren mozgat egy hajót, amely a kiindulási pontjától a céljába tart.
A bukott ember utálatosnak tartja Isten Igéjét, mert az kárhozatra méltó bűnösnek nevezi őt. A Szentírás kijelenti azt a dicsőséges „jó hírt”, hogy Isten Jézus Krisztus keresztjének és halálból való feltámadásának csodája által megmenti az Ő választottait.
Arról is beszél, hogy Isten mit vár az Ő újjászületett gyermekeitől. Ezek a parancsok ellentétesek azzal a bűnös természettel, amelyet a sírig magunkkal hordozunk. Vigasztalásunk Krisztusban való győzelmünkben van, az Ő vérében megkapott bűnbocsánatban, és a dicsőség reménységében, amit akkor fogunk meglátni, amikor a mennyben csatlakozunk minden idők egyházához.
Ha valaki addig csűri-csavarja az Igét, hogy saját kívánságait és vágyait igazolja, akkor megcsúfolja Istent, tagadja a tévedhetetlen Írásokat, és továbbra is kedvét leli a bűnben. Az egyházak nagy része ma is ezt teszi, amikor elfogadja a homoszexualitást, a nők egyházi tisztségét, a transzgenderizmust, a feminizmust, az abortuszt és más utálatos szokásokat.
Istennek hála az evangéliumért, amelyet az Ő tévedhetetlen Igéjének lapjain találunk, mert ez a mi erősségünk és útmutatásunk egész életünkben. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
