Menu Close

CR News – 2023. szeptember • XIX. kötet 17. szám

      

Nehémiás kegyes tudakozódása Jeruzsálem felől

A Biblia sokszor megmutatja, milyen lelki jelentősége van a benne szereplő főbb személyeknek. Az is tanulságos, hogy kinek a szájából hangzik el ez a jellemzés. Ábrahámot Pál, az egyedül hit által való megigazulás nagyszerű képviselője a hívők atyjának nevezi (Rm 4:11). Dávidot nem más nevezi Isten szíve szerint való férfinak, mint maga Jehova, aki látta és formálta Dávid szívét (Csel 13:22). Amikor Gábriel felkészítette Zakariást és Erzsébetet Keresztelő János születésére, ezt mondta róla: tökéletes népet készít az Úrnak (Lk 1:17).

Nehémiás olyan ember volt, aki Izráel javát kereste. Ezt gondolták róla Isten ellenségei. Ez jó bizonyságtétel az istentelenek részéről. Nehémiást illető félelmeik helytállóak voltak. „Mikor pedig a Horonból való Szanballat és az Ammonita Tóbiás, a szolga, meghallották ezt, nagy bosszúságot okozott nékik, hogy jött valaki, a ki Izráel fiainak javokat keresi” (Neh 2:10).

Álljon most itt Nehémiás három jól ismert szerepe vagy munkája. Először a méd-perzsa uralkodó, Artaxerxes király pohárnoka volt. Másodszor Júda kormányzójává vált. Harmadszor ez utóbbi tisztségében ő volt a Jeruzsálemet körbevevő fal újjáépítésének főszervezője. E szerepeiben pohárnokként, kormányzóként és falépítőként egyaránt olyan ember volt, aki Izráel javát kereste. Az egyháznak több ilyen emberre van szüksége!

Nehémiás családjából két embert ismerünk név szerint. Édesapja Hakália (1:1; 10:1), egyik fivére pedig Hanáni volt (1:2; 7:2), de volt legalább még egy fivére (1:2). A könyv nem tesz említést arról, hogy voltak-e Nehémiásnak nővérei. Két jó oka van, hogy azt gondoljuk, Hakália feleségével együtt istenfélő otthont épített. Először is az egyik fiuk Nehémiás volt. Másodszor pedig Hanáni is a fiuk volt, akit a hívő Nehémiás a szent város, Jeruzsálem egyik vezetőjévé nevezett ki (7:2). Az Úr főként a Hakália otthonához hasonló családokat használja, hogy olyan embereket hívjon elő, akik Izráel, azaz a mi Urunk Jézus Krisztus kiválasztott, megváltott és összegyűjtött egyházának javát keresik. Ilyen otthonokra van szüksége a gyülekezeteinknek.

Mit kérdez Nehémiás a könyve legelején? Tudakozódott a Júdába és a fővárosba, Jeruzsálembe visszatért nép felől (1:2). Ez a nép, aki felől Nehémiás tudakozódott, két nagyobb csoportban tért vissza Júdába a babiloni fogságból. Az első csoportot Zorobábel, a kormányzó vezette. Mintegy 50 ezren voltak Jésuával, a főpappal együtt, és újjáépítették a templomot (Ezsd 1–6). Ez a nép mintegy 80 évvel a Nehémiás 1-ben történteket megelőzően érkezett Júdába. A második csoportot Ezsdrás, az írástudó vezette. Az Ezsdrás 7–10 bemutatja e nagyszerű pap érkezését, és arra összpontosít, hogyan vezette és mozdította elő a lelki építkezést (a fizikai építkezéssel szemben). Ezsdrás a csoportjával együtt mintegy 13 évvel a Nehémiás 1 előtt érkezett.

Mi a helyzet ezzel a két csoporttal? Összeolvadtak, és egyesültek az Úr szolgálatában? Miért tudakozódik felőlük Nehémiás? Mert a javukat kereste! Miért érdeklődött Jeruzsálem felől? Mert tudta, hogy ott még szükség van az újjáépítő munkára. Remélte, hogy azt hallja: jól halad a városfal építése. Elvégre Ezsdrásék azért voltak ott, hogy új erőt adjanak Isten népének Júdában.

Kitől tudakozódott Nehémiás? Hanánit kérdezte meg, mert kegyes testvére ismerte az állapotokat, és értette, milyen fontos az emberek lelki helyzete. Nehémiás Júda férfiait is megkérdezte, akik Hanánival voltak, mert nemrég Júdában járván elsőkézből származó ismereteik voltak. Látod ennek a jelentőségét? Általában a megfelelő embereket kell kérdezni ahhoz, hogy pontos és hasznos válaszokat kapjunk. Ez talán különösen is igaz az egyház tekintetében. Olyan embereket kérdezz, akik az egyház hűséges tagjai, akik lelkileg fogékonyak.

Mikor kérdezte mindezeket Nehémiás Hanánitól és Júda férfiaitól? Amikor Jeruzsálemből visszatérve megérkeztek Susán kastélyába – amelyet Szúza váraként is ismerünk –, a méd-perzsa császár egyik lakhelyére, ahol Nehémiás is dolgozott. Másként szólva ezek az emberek naprakészek voltak a helyzetet illetően, vagy legalábbis akkoriban a lehető legfrissebb ismereteik voltak.

Figyeljünk most a Nehémiás 1:1–2-ben olvasható szavakra, amelyek összefoglalják az eddigi magyarázatot. Ez a könyv címe: „Nehémiásnak, a Hakália fiának beszédei” (1. v.). Így kezdődnek az események: „És lőn a Kislév nevű hóban, a huszadik esztendőben, hogy én Susán várában valék” (1. v.). A következő szereplők Nyugat felől érkeznek: „És jöve hozzám Hanáni, egy az én atyámfiai közül, és vele együtt férfiak Júdából” (2. v.). Nehémiás a zsidók és lakhelyük felől tudakozódik tőlük: „és tudakozódtam tőlök (1) a fogságból megszabadult maradék zsidók felől és (2) Jeruzsálem felől” (2. v.).

Mit válaszoltak? „És mondának nékem: (1) A fogságból megszabadult maradék zsidók ott abban a tartományban nagy nyomorúságban és gyalázatban vannak; (2) és azonfelül Jeruzsálem kőfala lerontatott, s kapui tűzben égtek meg” (3. v.).

Hogyan felelt erre Nehémiás? Nem pusztán udvarias megjegyzésekkel: „És milyen időtök volt a hosszú úton?” Vajon egy kicsit elszomorodott, vagy meglehetősen ideges lett? Nem! Igencsak nyugtalan volt, és a kedves olvasó jól tudja, miért. Nehémiás ugyanis egy olyan ember volt, aki szerette Isten egyházát, és annak nyomorúságát sajátjaként tekintette. A fogságban kétségkívül sokszor énekelte a 137. zsoltárt, és komolyan is vette annak szavait. „Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének” (5–6. v.). Rev. Stewart


A megváltás szövetsége (1)

Egyik olvasónk ezt írta: „Szeretném, ha Hanko bemutatná a Kegyelmi Szövetség valamely számában a »megváltás szövetségének« hagyományos nézetét, különös tekintettel annak egyes változataira, amelyek a következőek: (1) az Atya és a Fiú közti, (2) a három isteni személy közti, vagy (3) a Szentháromság képviseletében az Atya és Krisztus közti egyezség. Egyesek szerint a kegyelmi szövetség ezt az örök szerződést tükrözi az időben, mások pedig azt mondják, hogy a kettő teljesen más és különböző. Ezt az elméletet sokféle igehellyel igazolják.”

A megváltás szövetségének (latin: pactum salutis) vagy békesség tanácsának (Zak 6:13) gondolata a 17. századra nyúlik vissza. A „megváltás szövetségéről” először egy skót teológus, David Dickson beszél 1638-ban. Olyan emberek fejtették ki ezt a gondolatot részletesen, mint Herman Witsius, Patrick Gillespie és James Durham. Noha sokan spekulációnak és bibliátlannak tartják ezt a gondolatot, mégis megvannak a védelmezői.

Sok különféle elképzeléssel találkozhatunk azzal kapcsolatban, hogy kik e szövetségben a felek. A kérdést feltevő barátunk szépen összegyűjtötte ezeket. A megváltás szövetségére legtöbbször úgy tekintenek, mint az Atya és a Fiú közti egyezségre, amely arról szól, hogy Krisztus testté létele, halála és feltámadása által megváltja a választottakat. Louis Berkhof például úgy határozza meg a megváltás szövetségét, mint egy egyezséget, amelyben „az Atya a választottak fejévé és megváltójává teszi a Fiút, a Fiú pedig önként azok helyére áll, akiket az Atya neki adott” (Systematic Theology, Rendszeres Teológia, 271.).

A megváltás szövetségének bibliai alátámasztását olyan igeszakaszokban keresik, amelyek a választottak üdvösségét váltságként mutatják be. Ebből – úgy mondják – egy korábbi egyezség következik az Atya és a Fiú vagy a Szentháromság Isten és Krisztus között. Ugyanígy a Róma 3:25-ben és az 1János 2:2-ben olvasható engesztelő áldozat a feltételezésük szerint valamiféle üzletre utal az Atya és Krisztus között. Az Isten és Krisztus közötti egyezséget vagy üzletet igazolják minden olyan igeszakasszal, amelyek arról szólnak, hogy Krisztus engedelmesen járul az Atyához, beteljesíti Isten akaratát, elvégzi az Ő Atyja ügyét, vagy megmenti, akiket az Atya Őneki adott.

Akik a megváltás szövetségét tanítják, sokszor hivatkoznak a Zakariás 6:13-ra, amely a békesség tanácsáról beszél kettőjük között. Ez a szakasz azonban nem az idők kezdete előtt a Szentháromságon belül vagy az Isten és Krisztus között kötött szövetséggel foglalkozik. Ehelyett Jézus papi és királyi tisztségének egységéről szól, hiszen Ő „pap is lesz az ő [királyi] székében”. Másként szólva ez az igeszakasz nem a megváltás szövetségéről beszél, hanem az igazság és az irgalom egységét hirdeti Krisztusban, aki király és főpap.

Azok közé tartozunk, akik a megváltás szövetségét spekulatívnak és bibliátlannak tartják. Az efféle szövetséggel nemcsak az egyes szakaszok magyarázatát tekintve nem érthetünk egyet. Azt is kifogásoljuk, hogy e tanításhoz képviselői a szövetség természetét illetően nem a Szentírás szerint gondolkoznak. A szövetségre ugyanis egyezségként, szerződésként, üzletként tekintenek, legyen szó a Szentháromság Isten személyei közti, vagy Isten és Krisztus, Isten és Ádám, vagy Isten és az Ő választott népe közti szövetségről. Úgy mondják, hogy egy ilyen egyezséghez – mint bármely más egyezséghez is – tartoznak ígéretek, feltételek és kikötések. Mivel a szövetségre egyezségként tekintenek, a megváltás szövetségét tanítók sok bizonyítékot találnak egy ilyen gondolatra a fent említett szakaszokban.

Három cáfolatunk van arra nézve, hogy a szövetségről miért nem beszélhetünk így. Először is a Biblia nem így mutatja be Isten szövetségét. A Szentírás mindig úgy beszél Isten szövetségéről, mint egy kapcsolatról, nem pedig úgy, mint egy megállapodásról. Az Isten és népe közti szövetségkötés szavai kijelentik, hogy a szövetség egy kapcsolat. Ezzel a szövetségi formulával sokféleképpen találkozhatunk, de lényegében mindig ez: „a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek” (3Móz 26:12). Egy következő cikkben többet is fogunk írni a szövetség kapcsolati jellegéről.

Másodszor ha a szövetség egy egyezség volna, akkor Isten és az ember (legyen szó Ádámról, a választottakról vagy Krisztusról mint emberről) egy szinten állnak. Ez tagadja Isten szuverenitását. Amikor Isten az emberrel foglalkozik, sosem egyenlő félként, hanem szuverénként áll vele szemben. Ez igaz még a testté lételre is. Krisztus emberként az Atya alá van vetve. Őt szuverén módon kiválasztotta, felkészítette, elküldte a világba, és rábízta a megváltás művét (Csel 2:36). Isten szolgájaként (Ézs 49:6) az Ő munkája mindig Isten ítélethozatala és jóváhagyása alatt állt (Mt 3:17).

Az Isten és a választottak közti szövetségi viszony sosem azon múlik, hogy választottai beleegyeznek-e abba, hogy ők Isten népévé legyenek, vagy akárcsak Krisztus beleegyezik ebbe az ő részükről. Ez nem egy alku vagy egy megállapodás. Ez Isten szövetségét az embertől függővé, feltételessé tenné. Isten az Ő népét szuverén módon választja ki, Krisztusban hathatósan szabadítja meg, és Lelke által, hatalommal téríti meg. Így az Isten és népe közti szövetséget a Biblia sosem egyezségként mutatja be, amely a bűnös ember akaratán és együttműködésén múlik, hanem olyan kapcsolatként, amelyet maga Isten állít fel és tart meg. Ezt „egyoldalú” szövetségnek nevezzük, amelyet egyedül Isten hoz létre és őriz meg. Isten és az Ő népe között sosem kétoldalú, hanem egyoldalú szövetséget látunk. Ez a lehető leghangsúlyosabban Isten szövetsége.

Harmadszor ha a szövetség egyezség, akkor nem lehet örökkévaló (1Móz 17:7). Egy egyezség mindig csak egy ideig tart. Amikor a céljai beteljesülnek, akkor véget ér. Isten szövetsége nem szűnik meg, amikor befejezi választott népe megváltását, hanem az örökkévalóságban éri el legnagyobb dicsőségét és ragyogását.

Ha tehát a megváltás szövetségéről akarunk beszélni, az nem egy megállapodás Isten és Krisztus között, hanem egy olyan kapcsolat, amely a testté létel során jött létre, amikor Krisztus Isten Fiaként az lett, akiben és aki által Isten megköti velünk az Ő szövetségét. Ezt a kapcsolatot írja le a Zsoltárok 89:27–29: „Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és felebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele.” Minderről még többet is kell mondanunk, és ha az Úr is akarja, egy másik cikkben folytatjuk ezt a témát. Rev. Ron Hanko


Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című fo­lyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Ha­sonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.

Show Buttons
Hide Buttons