Az apostoli csodák természete
Előző számunkban bemutattuk az apostoli jeleket (2Kor 12:12), és felsoroltunk többféle csodát (Mt 10:8; Mk 16:17–18). De mi a helyzet a pünkösdisták és a karizmatikusok mai állítólagos csodáival? Ezek közül sok nem igazolható, mint például a hát- vagy fejfájás és a pszichoszomatikus betegségek gyógyulása. Hogyan lehet bebizonyítani, hogy valakinek valóban voltak efféle fájdalmai, hogy azok valóban elmúltak-e, és tényleg egy karizmatikus csodatételének köszönhetően történt mindez? Mi a helyzet a „nehéz” csodatételeikkel, mint amilyen a halottak feltámasztása, a leprásak megtisztítása, a bénán született emberek járóvá tétele stb.? A pünkösdisták és a karizmatikusok ritkán tulajdonítanak ilyeneket maguknak, és a legtöbb már csak egy kis vizsgálódás során elbukik.
Victor Budgen a következő lenyűgöző történetet jegyezte fel egy londoni gyógyító találkozóról: „az Albert Hallban megrendezett gyűlés közepén az elnök bejelentette, hogy a gyülekezet egyik tagja megbetegedett, a Szent János elsősegélynyújtó szobában van, és ha van orvos a házban, sürgősen menjen oda hozzá” (The Charismatics and the Word of God [A karizmatikusok és Isten Igéje], 100. o.). Hol maradt az elnök és a résztvevők hite a karizmatikus vezetők gyógyító erejében? Miért kellett az orvosokhoz fordulniuk?
A 2Korinthus 12:12 csodái valósak, egyszersmind tagadhatatlanok. Ilyeneknek kellett lenniük, hogy Pál üzenetét szolgálják. Világos, hogy amíg közel 18 hónapon keresztül Korinthusban élt (Csel 18:11), az apostol több olyan csodát tett, amely csodálkozásra indította azok tanúit, és megmutatta az általa hirdetett evangélium igazságát: Jézus Krisztus megfeszíttetett, és feltámadt a bűnösökért! Pálnak a Cselekedetek könyvében és a 2Korinthus 12:12-ben említett csodái mellett az apostol olyan csodáiról is beszél, amelyeket a mai Törökország közepén elhelyezkedő Galáciában (Gal 3:5), valamint a Jeruzsálemtől északra és nyugatra egészen Illyriáig (nagyjából a korábbi Jugoszlávia) terjedő területen tett (Rm 15:19).
Pál pogány ellenségei, a hitetlen zsidók, valamint az álapostolok nagyon is örültek volna, ha tagadhatták volna a csodatételeit. Azonban Krisztus (Jn 11:47), valamint Péter és János (Csel 4:14–16) csodáihoz hasonlóan Pál nagy tetteit sem lehetett megcáfolni.
Először figyeljük meg, hogy az apostolok teljesen meggyógyították az embereket. A béna Éneás nyolc éve ágyhoz kötött beteg volt. Péter így szólt hozzá: „Gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus!” Ekkor Éneás felkelt, és bevetette az ágyát (Csel 9:32–35). Éneás állapota nem csupán javult vagy változott egy kicsit, hanem teljesen megerősödtek tagjai.
Másodszor az apostolok azonnal meggyógyították az embereket, így például a Cselekedetek 3 sántáját. Nem volt szükség utána semmiféle gyógykezelésre vagy rehabilitációra.
Harmadszor az apostolok mindenkit meggyógyítottak, aki gyógyulást keresett náluk (pl. Csel 5:12–16). Nem volt olyan, hogy megpróbáltak valakit meggyógyítani, de kudarcot vallottak, utána pedig a beteget hibáztatták: „Nem volt elég hited!” Mennyire más a helyzet napjaink állítólagos hitgyógyítói esetében!
Közel egy évszázad elmúltával hol vannak a pünkösdizmus (valamint a karizmatikus és az újkarizmatikus mozgalom) tagadhatatlan csodái? Sok beteg ember gyógyult meg állítólagosan, de ugyanolyan betegek, mint azelőtt. Vannak, akik egyik gyógyító találkozóról a másikra kóvályognak gyógymódot keresve, de még csak nem is állítják, hogy meggyógyultak volna. Rengeteg megtévesztés és leleplezés történt már. Ezek a kuruzslók már sokszor lejáratták Krisztus nevét a világ előtt, de a hiszékeny emberek még mindig lépre mennek.
Mennyire más mindez, mint Pál apostol esetében! „Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban és erőkben is” (2Kor 12:12). Pál lényegében ezt mondja a korinthusiaknak: „Láttátok Isten erejét azokban a csodákban, amelyeket általam vitt véghez, és álmélkodtatok mindezeken. Ezek apostoli tisztségem jelei, amelyeknek ti magatok is szemtanúi voltatok, és nem tagadhatjátok azt.” Ugyanakkor a színlelt csodák és a – legjobb esetben is – részleges gyógyítások egy csaló, egy hamis tanító jelei, aki hamis evangéliumot hirdet, és gyakran csak az emberek kifosztására tör.
Egy karizmatikus a következőképpen írta le, honnan tudhatja valaki, hogy elérte „a gyógyító érintés”: „Általában valami különös forróság fogja eltölteni egész testedet. Néhány perccel később a legtöbben megérzik az Úr Jézus Krisztus csodálatos, természetfölötti békességét. Tudni fogod, amikor ez megtörténik; annyira csodás érzés. Olyan, mintha a menny a földre szállna. Tudni fogod, amikor ez megtörténik, nem lesz felőle kétséged. Tudni fogod, hogy Jézus Krisztus Szentlelke érint meg téged… Olykor először valami szelet fogsz érezni. Tényleg!!!! Mintha valódi szél, vagy lágyan lengedező fuvallat lenne, akár egy teljesen zárt szobában is. Máskor úgy fogod érezni, mintha egy vastag energiatakaró venné körül egész testedet. Amikor ez történik, olyan, mintha egy természetfölötti ruhát kapnál. Úgy érzed, mintha tökéletesen hozzád tartozna. Megint máskor valami mennyei jázmin- vagy egyéb csodálatos illatot fogsz érezni. Tudni fogod róla, hogy mennyei és szent, mivel ez az illat a Szentlélek teljességében mutatkozik meg. Ha valaha is érzed ezeket a csodás illatokat, akkor az Úr Jézus nagyon különleges módon látogat meg téged. Minden kétséget kizáróan tudni fogod ezt, amikor érzed ezeket az illatokat.”
Mit mondhatunk minderre a bibliátlan sületlenségre? Hol olvasunk bármi ehhez hasonlót a Szentírásban? Megfigyelted, mennyire sokszor beszél az író arról, hogy általában milyen „érzés” (az előző bekezdésben hatszor)? A forróság, a békesség, a szél, a takaró, a tökéletesen illeszkedő ruhák, vagy éppen – a négyszer is említett – „illatok” (mennyei jázmin vagy egyéb érzéséről. (A római katolikus misztikusok gyakran hasonló szavakkal jellemzik az állítólagos isteni meglátogatásokat.) Feltűnően hallgat arról, hogy onnan fogod tudni, hogy meggyógyultál, ha valóban meggyógyulsz! Szeretteim, egy bibliai apostol igazi jele a valódi gyógyulás az előző idézetben bemutatott halandzsázás nélkül, ahogyan a 2Korinthus 12:12 és az egész Újszövetség tanítja. Rev. Stewart
Az egyház az anyánk?
Egy dél-amerikai barátunk vetette fel azt a kérdést, amellyel jelen számunkban foglalkozunk: „Amellett, hogy az egyház Krisztus jegyese vagy felesége, a Galata 4:26 és más versek alapján … az egyház a hívők, vagyis a keresztyének anyja is?”
A Szentírás szó szerint nem nevezi az egyházat a hívők anyjának. Mindazonáltal hisszük, hogy ezt a kifejezést a Biblia igazolja. A Jelenések 21:9 is utal erre, mert ha az egyház Krisztus menyasszonya, abból következik, hogy a mi anyánk.
Az Ézsaiás 66:10–11 erre buzdít: „Örüljetek Jeruzsálemmel, és örvendjetek fölötte mind, a kik őt szeretitek; vígadjatok vele örvendezéssel mindnyájan, a kik gyászoltatok miatta! Hogy szopjatok és megelégedjetek megvígasztaltatásának emlőjén, hogy igyatok és örvendjetek dicsőségének bőségén.” Jeruzsálem volt az egyház neve az Ószövetségben és folytatólagosan az Újszövetségben is (Zsid 12:22–24; Jel 21:2). Ézsaiás tehát egyértelműen úgy mutatja be Jeruzsálemet, mint a hívők anyját.
Dél-amerikai barátunk a Galata 4:26-ot említi, amely a lehető legközelebb áll ahhoz, hogy az egyházat szó szerint az anyánknak nevezze: „De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja.” Ebben a metaforában Jeruzsálem ismét az egyházat jelképezi, és ez a vers az egyházat mindnyájunk anyjának nevezi.
Az egyház az anyánk abban az értelemben, hogy ő szül meg minket. Nem az egyház szül újjá, igazít meg és szentel meg minket, de Isten az ő szolgálata által végzi el kegyelmi munkáját mibennünk. Ezért szólhat így Pál az egyház tagjainak: „Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szűlök, míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus” (Gal 4:19).
A keresztyén egyház mindig elismerte, hogy ez megfelelő megnevezés. Cyprianus egyházatya így szólt: „Isten nem lehet már az Atyja annak, akinek az Egyház nem Anyja” (A katolikus egyház egységéről. 6. fejezet. Szent Cyprianus művei. Szent István Társulat. Budapest, 1999. 247. o.) Kálvin is többször ír az Institutióban (Kálvin János: A keresztyén vallás rendszere. Kálvin Kiadó, Budapest. 1995. 2. kötet) az egyházról mint a hívők anyjáról. Álljon itt néhány híres idézete:
Kezdem pedig az egyházzal: amelynek kebelébe akarja Isten gyűjteni fiait, nemcsak azért, hogy annak segítségét és szolgálatát vegyék igénybe addig, míg csecsemők és gyermekek, hanem hogy az egyház az ő anyai gondozásával igazgassa őket, míg fel nem serdülnek s míg végre hitüknek célját el nem érik. Ezt a két dolgot ugyanis, mivel Isten összekötötte, szétválasztani nem szabad, úgy hogy akiknek Isten atyjuk, azoknak az egyház legyen anyjuk; és pedig nemcsak a törvény alatt, hanem Krisztus eljövetele után is, amint arról Pál tanúskodik, ki azt mondja (Gal 4:26), hogy mi az új és mennyei Jeruzsálemnek vagyunk a fiai (4.1.1.).
Mivel azonban most a látható anyaszentegyházról szándékozunk szólni, már az egy „anya” szóból is megtanulhatjuk, hogy mily hasznos és mennyire szükséges ránk nézve ennek megismerése, mivel nincsen más út az életre, mint az, ha ez az anya hordoz bennünket méhében, ha ez hoz a világra, ha ez táplál bennünket emlőin, szóval ha ez őriz és oltalmaz bennünket mindaddig, amíg csak halandó testünket levetkezve hasonlók nem leszünk az angyalokhoz. Mert nem is engedi a mi gyengeségünk azt, hogy ezt az iskolát odahagyjuk, amíg mint tanítványok egész életünket abban el nem töltöttük. (4.1.4.)
Az „anya” megnevezéssel különösen a római katolicizmus élt vissza, amely ezzel a névvel akarja megerősíteni abszolút tekintélyét. Így gondolkoznak: az egyház az anyánk, ezért ugyanúgy meg kell hajolnunk a tekintélye előtt, mint Isten Igéjének tekintélye előtt: fenntartások és kérdések nélkül. Az efféle visszaélésre könnyen felelhetünk, ha felidézzük, hogy egy anya nem lehet jó, ha nem a Szentírást tartja a kezében, és ha a tekintélye nem az Igén nyugszik.
Miközben elvetjük a rómaiak tévedéseit, mégis néhány hasznos gondolatra emlékeztet minket, ha az egyházra mint az anyánkra tekintünk. Emlékeztet arra, hogy Krisztus egyháza minden nemzetben és az egész történelem során egyetlenegy. A hívőknek csak egyetlen anyjuk van, noha a látható egyház sok részből áll, és megosztott. Körülményeinktől, bőrszínünktől, nemzetiségünktől, nyelvünktől és egyebektől függetlenül nemcsak az Atyánk, de az anyánk is ugyanaz. Az olyan nevek, mint Jeruzsálem és Sion az Ó- és az Újszövetségben egyaránt az egyház nevei (Gal 4:24–27; Zsid 12:22–24), és ennek a csodálatos, időn felül álló egységnek a példái.
Az anya megnevezés arra is figyelmezteti az egyházat és vezetőit, hogy anyaként forduljanak a tagok felé, ne pedig valami zsarnoki, erőszakos szörnyetegként. Emlékezteti a tagokat, hogy az egyház az a hely, ahonnan várhatják élelmüket és táplálékukat, vigasztalásukat, helyreigazíttatásukat és vezetésüket (Ézs 66:10–11). Soha nem szabad elhagyniuk, hacsak már nem anyának, hanem parázna nőnek bizonyul látható megnyilvánulásaiban. Noha a Jelenések 22:17 nem használja az anya nevet, bizonyosan megtalálhatjuk itt azt a gondolatot, hogy az egyház az anyánk, aki által Isten gondoskodik gyermekeiről: „És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És a ki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jőjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen.”
Egyes egyházakban csak arra koncentrálnak, hogy „lelkeket mentsenek”, de mit tesznek azokkal, akiket már megmentettek? Az „anyaegyház” alig tesz valamit azért, hogy táplálja gyermekeit, és gondoskodjon róluk. Semmit nem mondanak az egyháztagságról azoknak, akiknek hirdetik az evangéliumot, és akik tényleg egyháztagok lesznek, sokszor tanítás és vezetés nélkül maradnak. A lélekmentésre helyezett téves hangsúly gyakran ahhoz vezet, hogy elhanyagolják azokat, akik régóta az egyház tagjai: főként az időseket, az özvegyeket, a betegeket és a szegényeket. Mindez túl gyakran a fiatalok elhanyagolásához is vezet. Miközben az anyaegyház gondjaira vannak bízva, tanítás nélkül maradnak, és így nem meglepő, hogy végül saját utaikon indulnak el.
Anyaként az egyház megérdemli, hogy tiszteljük, szeressük és engedelmeskedjünk neki. Keresztyénként alá kell vetnünk magunkat a gondoskodásának: „megtartván az egyház egységét azzal, hogy alávetik magukat tanításának és fegyelmének, Jézus Krisztus igájába hajtják a nyakukat, és egymás épülését szolgálják az Istentől ugyanannak a testnek a tagjaiként kapott ajándékaik szerint” (Belga Hitvallás 28. cikkely).
Ha anyánk súlyosan beteg – amint néha valóban az –, nem hagyhatjuk azonnal magára, hanem törekednünk kell a gyógyulására és a jólétére: imádságban, az igazság melletti kiállással, és – ha szükséges – az egyház reformációjával. Akik egyébként nem hagynák el test szerinti édesanyjukat, sajnos túl gyakran lemondanak az anyaegyházról, amikor megbetegszik, és eltér az Isten Igéje által felállított lelki egészség mércéjétől. Rev. Ron Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.
