Herman Hoeksema
„Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!?” (Ezékiel 33:11)
Előszó
Az Ezékiel 33:11 (az Ezékiel 18:23, 32 hasonló versek) az egyik olyan ige, amelyre a leggyakrabban hivatkoznak, hogy alátámasszák az Isten általános kegyelméről szóló tant és azt a tanítást, amely szerint Isten őszinte vágya, hogy minden ember üdvözüljön. Rev. H. Hoeksema egy magyarázatot adott erről az igéről a Het Evangelie, of de Jongste Aanval op de Waarheid der Souvereine Genade (Az Evangélium, vagy a Legutóbbi Támadás a Szuverén Kegyelem Igazsága Ellen) című könyvében.
Mivel ezt az igét most is használják a református közösségben, hogy alátámasszák az általános kegyelem tanát, és mivel a könyvet, amelyben Hoeksema magyarázata megtalálható, nem fordították még le1, lefordítottam azt a részt a Het Evangelie-ből, ami tartalmazza az Ezékiel 33:11 értelmezését (206-212. o.). Észben kell azonban tartani, hogy Hoeksema értelmezése az igéről a Heyns professzorral (a Kálvin Szemináriumból) folytatott vitájának kontextusából származik, aki úgy magyarázta az Ezékiel 33:11-et, hogy az Isten univerzális kegyelmét tanítja és Isten egy őszinte vágyát arról, hogy minden ember üdvözüljön, azaz egy jó szándékú ajánlatot az üdvözülésről.
David J. Engelsma
Teljes bizonnyal egyetérthetünk a professzorral, amikor azt mondja, hogy megsértenénk a szöveget, ha így olvasnánk: „Nem gyönyörködöm a kiválasztott bűnös halálában, de gyönyörködöm abban, hogy a kiválasztott bűnös megtérjen és éljen. Térj meg, oh, kiválasztott bűnös!”. Nem hiszem, hogy Heyns valaha is hallott ilyen értelmezést. Azzal, hogy ezt írja, megmutatja, hogy sem az igét, sem az ellenfeleinek a magyarázatát nem érti helyesen. Történjék bármi, nem fogom elhinni, hogy ezekről a dolgokról nem teljes komolysággal ír. Így egy szalmabábot készít itt, azért, hogy majd a következő bekezdésben ledöntse azt teljes komolysággal.
Biztosan, ha találnánk valakit, aki ekképpen olvasná az igét, az a személy nemcsak, hogy megsértené a szöveget, hanem meg is fosztaná az igét annak erejétől. Ez így van, nem azért, mert az igében van valamiféle vigasztalás az elvetettnek (a bűnösnek, aki nem tér meg), még kevésbé azért, mert az ige azt tanítja, hogy Isten szereti az elvetettet (a bűnöst, aki nem tér meg), sem azért, mert itt lenne a kegyelem jó szándékú ajánlata a gonosz elvetettnek (a bűnösnek, aki nem tér meg), hanem mivel még egy ilyen ember sem lenne képes ekképpen érteni ezt az igét.
Inkább azért, mert az egyszerű ok az, hogy az ige nézőpontja nem Isten szuverén predesztinációja (sem a kiválasztásé, sem az elvettetésé). A nézőpont etikai. A kérdés az: Hogyan kellene akkor élnünk, ha a bűneinkben sínylődünk? Van reménye a bűnösnek Istennel? Ezért a válasz az, hogy: Teljes bizonnyal, a megtérés útján! A bűnös meg fogja ízlelni azt, hogy Isten irgalmas és kegyelmes, hogy Ő megbocsát bőségesen, ha megtér. A nézőpont teljesen etikai, de valóban, a bűnös, aki megtér, a kiválasztott; és valóban, a bűnös, aki nem tér meg, az elvetett. Mindazonáltal megsértené a szöveget valaki, ha ki kellene cserélnie a predesztináció kifejezéseire a bűnös és a megtért szavakat.
Isten felszólítása a megtérésre nemcsak a kiválasztottaknak szól, hanem az elvetetteknek is. És a kiválasztottaknak és az elvetetteknek ez nem, mint olyanoknak szól, azaz a predesztináció szemszögéből, hanem, mint racionális, morális teremtményeknek. Így nézve akkor, az örök igazság marad, hogy az élet útja a bűnös számára a megtérés útja. Heyns szintén láthatja ezt. Nem úgy olvassuk az igét, ahogy azt Heyns előadja.
Másodszor, nem kellene Heyns professzornak nehézséget okoznia, hogy azt is lássa, hogy ebben az igében nemcsak, hogy nincs univerzális, jó szándékú ajánlat, hanem valójában abban nincs is semmiféle ajánlat. Hogy biztos legyen, Heyns azt mondja, hogy van, de sohasem lesz képes ezt nyilvánvalóvá tennie.
Amikor valaki közelebbről megvizsgálja az igét, annak minden részében, akkor a következő megállapításokra fog jutni: 1) Isten Magáról mond valamit. Azt mondja, hogy Neki nincs öröme a bűnös halálában. Valóban, Neki a bűnös megtérésében van öröme, és abban, hogy éljen. 2) Isten megesküszik arra, amit Magáról mond: Olyan igazán, ahogy Én élek! 3) Az eskü alapján (amelyben Isten kinyilatkoztatja, hogy miben van öröme) Izrael házához jön azzal a felszólítással és hívással, hogy térjen meg. Ha Istennek tényleg öröme van a bűnös megtérésében és abban, hogy éljen, miért kellene akkor nekik mégis meghalniuk? Ez egyedül azért van, mert utálják Istent, és szeretik a gonoszság útját!
Emiatt az igében egyáltalán nincs semmiféle ajánlat. Még, ha igaz is lenne az, hogy az igét olvashatnánk így: „Nem gyönyörködöm egyetlen bűnös ember halálában sem”, Heyns ugyanúgy nem tudna semmilyen előrelépést tenni az univerzális ajánlattal kapcsolatos elképzelésének bizonyításában. Ezt a professzor szintén biztosan maga is látni fogja.
Harmadszor, szintén hiszem, hogy nem lesz nehéz nekem meggyőznöm Heynst, hogy az igében nincs egy a bűnösök felé való univerzális szeretetnek semmilyen alkotóeleme. Ha a Keresztyén Református Egyházban (Christian Reformed Church) lévő emberek nem szoktak volna hozzá már régóta ehhez a nyelvezethez, akkor megrettennének azon, hogy azt olvassák egy professzorról, a Teológiai Karról, hogy egy a bűnösök felé való univerzális szeretetben hisz. Könyörögve kérdem: Mi a különbség, tényleg, egy a bűnösök felé való univerzális szeretet és egy univerzális üdvözítő kegyelem között?. Mindenki egyet fog érteni abban, hogy itt nincs semmi különbség. Heyns maga sem láthat különbséget. Mi most a különbség ezen elképzelés és a között, amit a mi atyáink a dordti zsinaton mint Szentírással ellentétest és nem reformátust ítéltek el? Nincs különbség. És mégis Heyns ezt a bűnösök felé való univerzális szeretetet hirdeti szégyen nélkül a fent idézett bekezdésekben. Isten akarja minden teremtménye üdvözülését – írja a professzor – azaz, Ő akarja az összes ember üdvözülését. Ezért az Ezékiel 33:11 „hitetlenje” nem korlátozható. Isten szereti az összes bűnös embert, azzal a vággyal, hogy üdvözítse őket, egy a bűnösök felé való nagy szeretettel. És Ő meg is esküszik erre!
Amikor Heyns mindezt leírja, úgy tűnik, hogy nincs senki, akinek égnek állna a haja. Történjék bármi, úgy tűnik nincs többé senki a Keresztyén Református Egyházban, aki a tolláért nyúlna.Jaj! de meghomályosodott az arany!2
Mégis, nem nehéz meggyőzni még Heynst sem, hogy az Ezékiel 33:11 semmi esetre sem tanítja ezt. Olyan kevéssé sem tanítja ezt, hogy még egyetlen bűnös ember sem kaphatja ezt a benyomást az igéből. Most nem a „kiválasztott” és az „elvetett” bűnösről fogok beszélni, ahogy azt Heyns feltételezi, hogy nekem így kell tennem, hogy tagadjak egy univerzális ajánlatot. Ez nem az ige nézőpontja, ahogy azt már észrevettük.
De valóban különbséget fogok tenni a „bűnös, aki megtér” és a „bűnös, aki nem tér meg” között. Ez a különbségtevés nagyon világosan bele van ágyazva magába az igébe. Akkor kimerészelem mondani, hogy Heynsnek szintén nincs meg a bátorsága, hogy az igét ekképpen olvassa: „Nincs örömöm a bűnös halálában, akár megtér, akár nem”. Először is, ez homlokegyenest szemben állna a Szentírással. Istennek az Ő saját nevéért valójában van egy szent öröme, nem abban, hogy a bűnös nem tér meg, mert az nem tetszik Neki, hanem abban, hogy örökkévaló pusztulásba veti a bűnöst, aki nem tér meg. Isten még nevetni is fog a pusztulásukon. Ennek bizonyítására előhozhatok ezernyi igét, de tovább haladok azzal a feltételezéssel, hogy Heyns is ismeri ezeket ugyanúgy, mint ahogy én.
Másodszor, egy ilyen magyarázat nem veszi figyelembe az ige második részét. Egyszerűen nem lehet, hogy az ige első részében szereplő bűnös különbségtétel nélkül minden bűnös emberre vonatkozzon. Egy ilyen értelmezés szintén bűnös abban, hogy megsérti a szöveget, mivel az első részben az Úr kijelenti, hogy miben nincs öröme, míg a második részben kijelenti, hogy miben van öröme. Ezért itt egy ellentéttel van dolgunk. Most az Úr kijelenti a második részben, hogy Neki öröme van abban, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Abban van tehát az öröme, hogy a bűnös éljen, de csak akkor, ha megtér. Megtérni és élni, ezek elválaszthatatlanul egymáshoz vannak kapcsolva. De ebből az is következik, hogy a bűnösök, akik nem térnek meg, ki vannak zárva az ige első részéből.
Ezért az igét kétségtelenül a következőképpen olvashatjuk: Nincs örömöm abban, hogy a bűnös nem tér meg és meghal, hanem abban, hogy megtér és él. Bárkit, aki nem tér meg, biztosan megöl Isten örökkévaló halállal, és Istennek biztosan öröme van ebben a halálban, mint bűnért való büntetésben, mert ez az Ő igazságosságának egy megnyilvánulása. De bárki, aki megtér, élni fog, nem azért mert megtér, mert az soha sem lenne képes életet kiérdemelni neki, sem eltörölni a korábbi vétkeit, hanem azért, mert Istennek nincs öröme a megtérő bűnös halálában. Az örökkévaló irgalomban töröltetett el a megtérő bűnös gonoszsága. Így Heynsnek egyet kell majd értenie velem abban, hogy az igében nincs egy a bűnösök felé való univerzális szeretet, hanem egy szeretet a bűnös felé, aki megtér.
Így végül Heynsnek szintén egyet kell majd értenie velem abban, hogy annak ellenére, hogy itt nincs, mint olyan, a kiválasztott és az elvetett megemlítve, az ige a tartalma szerint olyannyira egyedi, hogy nincs semmilyen lehetőség arra, hogy az elvetett bűnös azt a benyomást kaphassa, hogy Isten itt bármit is megígér vagy ajánl neki. Nincs ebben része itt, mert soha nem tér meg.
Másrészről az ige (a szövegkörnyezete folytán is) pontosan arra szolgál, hogy Isten választott népét gazdagon vigasztalja, mert ők azok a bűnösök, akik valóban megtérnek. Heyns egyet fog velem érteni abban, hogy ez a megtérés Isten ajándéka, kegyelmének ajándéka, Szentlelke és Igéje által. A professzor szintén egyet fog velem érteni abban, hogy Isten a megtérés ezen ajándékát annak adományozza, akinek akarja, és, hogy ezt kizárólag tiszta, szuverén kegyelméből adományozza a kiválasztottainak.
Ha akkor, azok a kiválasztottak, azok a bűnösök, akik megtérnek, nem érthetik azt, hogy életet fognak kapni a megtérés útján (mivel az a megtérés nem törli el a bűnüket, és nem ad bármilyen jogot is az élethez), akkor Isten maga esküszik meg arról, hogy Neki nincs öröme a bűnös halálában, hanem abban, hogy életet kapjanak a megtérés útján.
Térjetek meg, térjetek meg, akkor, óh, Izrael háza (Isten itt szintén beszél az egyházhoz), mert miért kellene nektek meghalnotok? Ha nem lettem volna irgalmas hozzátok örökkévaló irgalommal, akkor meg kellene halnotok a bűneitekben. Akkor semmilyen megtérés sem tenne bármilyen különbséget, és még nem is lenne nyitott út a megtérésre. De most másképpen van. Nincs indok arra, hogy meghaljatok. Térjetek meg akkor hozzám, és éljetek!
