Dale Kuiper
„Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (János 4:24)
Jézus a 2. parancsolatban megfogalmazott igazságról beszél a samaritánus asszonynak. „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak” (2Móz 20:4). E tiltás oka, hogy Isten lélek és láthatatlan. Ez a parancsolat az egyetlen igaz Isten helyes tiszteletéről szól. Nem ábrázolhatjuk Istent képekkel, és nem tisztelhetjük Őt másként, mint ahogyan azt Igéjében megparancsolta. Egyházainkban nem használhatunk képeket Istenről, mert akkor bölcsebbnek gondolnánk magunkat Istennél, aki nem néma képek által, hanem az Ő Igéjének élő hirdetése által akarta a népét tanítani.
Isten lélek. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nincs teste és láthatatlan, másrészt pedig azt is, hogy Isten tisztán létezik, és Ő a teremtés létezésének alapja. Ezen a ponton szembe kell néznünk néhány kérdéssel. Hogyan gondolsz Istenre? Megpróbálod elképzelni Őt? Van valamiféle gondolati képed Róla? Mi a helyzet a gyermekeinkkel és az Istenről alkotott elképzelésükkel? Emellett mit gondoljunk, amikor a Szentírás azt mondja, hogy Istennek van szíve, keze, hallása és szaglása? Imádságaink és dicsőítésünk célpontjának jelentőségéről nem lehet eleget beszélni.
Isten lélek volta nem az a tulajdonsága, amelyről a legkönnyebb írni vagy gondolkozni. Tudjuk, hogy Isten lélek, de ettől még nem értjük teljesen mindazt, ami Jézusnak a samáriai Jákób kútjánál elhangzott, rövid kijelentéséből következik. Legelőször szabaduljunk meg néhány lehetséges téves gondolattól. Itt nem közvetlenül a Szentháromság harmadik személyéről, a Szentlélekről van szó. A harmadik személy a Lélek, mert Ő az az erő vagy lehelet, aki a Szentháromságon belül az Atyától a Fiúhoz, illetve a Fiútól az Atyához származik. Most azonban azt kell megértenünk, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek, egyszóval a teljes Istenség lélek.
Isten nem úgy lélek, ahogyan az angyalok lelkek. Az angyalok teremtmények, akiket kezdetben Isten Igéje alkotott meg. Az angyalok láthatatlanok, de megjelenhetnek. Létezésük alapja Isten. Lelki teremtmények, Isten pedig teremtetlen, lelki lény. Ez azt is jelenti, hogy az anyag tulajdonságai nem vonatkoznak Istenre. Az anyagnak van súlya, helyet foglal el, megérinthető, megmérhető, és változhat. Istenre mindez nem igaz. Mózes így szólt Izráel fiaihoz: „És szóla az Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a hangot; alakot azonban nem láttok vala” (5Móz 4:12). Jézus pedig így szólt: „Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok”, hiszen Istennek nincs alakja.
Mit gondoljunk akkor azokról az igeszakaszokról, amelyek Isten kezeiről, szemeiről, füleiről, szájáról és hasonlókról beszélnek? Az előbbiek fényében Istennek az ilyen kijelentéseire képes beszédként kell tekintenünk, amelyben Isten emberi módon beszél magáról azért, hogy jobban megértsük Őt. (Ezt antropomorfizmusnak nevezik.) Mindez azonban nem jelenti azt, hogy készíthetünk képet Istenről! Ki tudna valaha megformálni egy olyan Kezet, amely mindent megérint, vagy egy olyan Szemet, amely állandóan mindent lát, még az ember szívét is? Istenben a szív, a kéz, a szem stb. legmélyebb értelme van jelen. Ami Istenben tökéletesen megtalálható, annak az ember csak teremtett tükörképét birtokolja. Az anyagnak semmiféle tulajdonsága nem vonatkozik Istenre: Ő anyag és test nélküli. Isten lélek!
Meglepően könnyebb elmondani, hogy Isten lélek volta mit nem jelent, mint azt, hogy mit jelent. Isten tiszta lét. Ő tiszta élet és erő. Isten a lelkek Atyja és minden látható teremtő Atyja. Minden anyag összetett: kisebb részecskékből áll. Isten tiszta lélekként egyszerű, nem összetett. Isten oszthatatlan. Ez azt is jelenti, hogy Neki nemcsak tulajdonságai vannak, hanem Ő azonosítható a tulajdonságaival. Isten lélek. Isten szeretet.
Isten lélek, ezért láthatatlan. Nem látjuk, nem láthatjuk, és soha nem is fogjuk látni. Szeretnénk e kijelentések bibliai igazolását is látni, nemde? János evangéliumának első fejezetében a szeretett apostol így szól: „Az Istent soha senki nem látta” (18. v.). Talán azt gondoljuk, hogy Ádám, Mózes vagy Ábrahám valamikor látta Istent. János azonban ennek az ellenkezőjéről beszél. Az apostol azt akarja, hogy megértsük: nem azért ismerjük Istent, nem azért részesedünk Őbenne, mert látjuk, hanem csak azért, mert „az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt” (18. v.). A Fiú az Atya kebeléből érkezett. Ez azt jelenti, hogy a Fiú bensőséges módon ismeri és érti Isten titkait. Jött, hogy kijelentse Istent az Ő népének.
Pál Timótheusnak írva így kiált: „Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat” (1Tim 6:16). Pál egyetért Jánossal: Istent eddig senki nem látta. Hozzáteszi azt is, hogy soha nem is fogja látni Őt senki. Ez lehetetlen! A teremtmény soha nem láthatja azt, aki tiszta lélek. Fényes délben a szemeink nem nézhetnek közvetlenül a napra károsodás nélkül. Ugyanígy az ember nem láthatja Isten dicsőséges lényét úgy, hogy életben marad. Fel kell idéznünk Jézus szavait: „a ki engem látott, látta az Atyát” (Jn 14:9). Legyen ez számunkra elég. Isten teljessége Krisztusban lakozik testben. Csodák csodája: a testté lett Fiúban Isten teljesen és gazdagon láthatóvá tette magát. Ezért mondja Jézus: „senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam”, és: „a ki engem látott, látta az Atyát” (Jn 14:6, 9).
Talán eszedbe jutott a Máté 5 egyik boldogmondása: „Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják” (8. v.). Értjük az első felét, hiszen szentség nélkül senki nem láthatja meg a háromszor szent Istent. De mit jelent a mondat második fele? A tiszta szívű szentek soha nem láthatják Isten lényét vagy lényegét, mert ez lehetetlen a teremtmény számára, és a mennyben is teremtmények leszünk. Látni fogjuk azonban Istent, amint teljesen kijelentette magát az egyház megdicsőült Fejében, Jézus Krisztusban. Amikor pedig Krisztusban látjuk Istent, azzal megelégszünk.
Mindez azt jelenti, hogy istentiszteletünk gondos, lelki tisztelet kell legyen. Amikor Jézus a samaritánus asszonnyal beszél, akkor elsősorban Isten tiszteletéről van szó. Az embernek tisztelnie kell Istent. Vajon maga az ember dönti el, hogyan dicsőíti azt az Istent, akit soha nem látott? Gyakran így történik, ami felingerli Istent, és veszedelemre juttatja az embert (vö. Ézs 1:12–15; Rm 1:21–23). Manapság az emberek kiforgatják Jézus szavait, pl. a János 4:21-et. Erre az igére hivatkozva azt mondják, hogy nem kell templomba menjenek ahhoz, hogy tiszteljék Istent. Ezt megtehetik otthon, a tengerparton vagy a hegyekben. A lényeg, hogy szívből fakadó legyen a tiszteleted. De az istentiszteleteken is megjelenik a sokféle élmény: filmek, játékok, liturgikus táncok stb.
Istent úgy kell imádni, ahogyan az Ő Igéjében megparancsolta. Az Ige pedig ezt mondja: „lélekben és igazságban” (Jn 4:24). Amikor Jézus azt mondja, hogy „az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul” (Jn 4:23), akkor nem arra gondol, hogy Isten óvatosan vagy éppen haszontalanul kutatja az efféle imádókat. Bizonyosan állítja, hogy az Atya keres és talál magának imádókat, akiket Ő maga tesz ilyenekké. Az igaz istentisztelet Isten munkájának gyümölcse, amelyet népe szívében végez. Ez a szent evangéliumra adott, Isten által munkált válasz, és így tetszik az Úrnak.
Isten lélekben való imádata nem azt jelenti, hogy a Szentlélekben vagy Őáltala történik. Természetesen nem tagadjuk, hogy a Szentléleknek jelen kell lennie egy emberben még mielőtt vágyakozhatna arra, hogy Istent imádja, vagy éppen ilyen istentiszteletet akar végezni. Itt azonban a lélek szó minden testi és külső dologgal áll szemben. Isten imádata nem külsődleges, ahhoz nem kell zsákruhákba öltözni, hamut szórni a fejünkre. Nem elég hozzá az ember puszta jelenléte a templomban. Az igaz imádat belülről, a szívből fakad; egy alázatos, összetört lélekből, amely ismeri saját bűneinek súlyát. Nem a testtartásunk a legfontosabb, hanem a lélek állapota. Istent csak akkor imádjuk helyesen, ha igazságban imádjuk Őt: az Ő valódi mivolta és a mi valódi mivoltunk szerint. Így Isten tiszteletéhez szükséges, hogy higgyünk az Úr Jézus Krisztusban, aki közbenjáró Isten és ember között.
Emellett Isten imádatának alapja Isten szava kell legyen. Az Igében mondja el nekünk, hogy kicsoda Ő, és kik vagyunk mi. Ott jelenti ki, miként kell tisztelnie Őt a szenteknek. Ehhez röviden hozzátartozik, hogy dicsőítjük Őt adakozásunkkal, imádságainkkal, énekeinkkel, a szentek közösségének békességében, és ami a legfontosabb, a hirdetett evangéliumra csendesen, tiszteletteljesen figyelve. A nyilvános istentisztelet középpontja az igehirdetés. Bárcsak mindig így maradna Jézus Krisztus egyházában! Az igehirdetés: Isten teljes tanácsának hirdetése, ami tekintéllyel bír, ami élő, ami magyaráz és alkalmaz, ami felragyogtatja a kegyelem tanait, hogy felmagasztalja Istent, és megalázza az embert.
Végül pedig a lélekben és igazságban való imádat azt is jelenti, hogy aktívan és őszintén tiszteljük üdvösségünk nagy Istenét. A lélek szóhoz az energia és az aktivitás is kötődik. Így tiszteljük Istent? Szívből éneklünk? Együtt imádkozunk-e a lelkipásztorral, magunkénak tekintve a gondolatait és a kéréseit? Buzgón figyelünk-e az igehirdetésre? Összehasonlítjuk-e Isten Igéjével? Feltesszük-e azt a kérdést, hogy mit jelent mindez az Isten iránti hálás életünkre nézve? Azért vagyunk-e jelen Isten házában, mert szeretjük Istent, akit soha nem láttunk, és buzgón vágyakozunk arra, hogy mindenek Őt dicsőítsék egy ilyen nagy üdvösségért?
Urunk, erősségünk és Megváltónk, fogadd el ajkunk szavait és szívünk gondolatait. Ámen.
