David J. Engelsma
A Szentírás figyelmezteti Jézus Krisztus Egyházát, hogy a hátralévő napokban nagy megpróbáltatásoktól fog szenvedni. A megpróbáltatás során az ember azért szenved, mert megvallja Jézus Krisztust szavaival és életével. Ezt a szenvedést Jézus Egyházának tagjaira az őket üldöző istentelen, hitetlen emberek mérik.
A jövőben felemelkedik egy nagy királyság egy hatalmas vezetővel, akit az Írások Antikrisztusnak neveznek (Jelenések 13, II Thesszalonika 2:3-12, I János 2:18). Ez az ember és királysága egy időre megnyeri a világ összes népnek állampolgárait. Mivel ezt a világhatalmat Isten gyűlölete és Isten Krisztusának gyűlölete motiválja, gyötörni fogja Isten Egyházát. Ez a közelgő üldöztetés lesz a legrosszabb, amit Isten népe valaha is átélt a világtörténelem során. Ez a gyötrelem lesz a „Nagy megpróbáltatás”.
Jézus Maga előre megmondta mindezeket a Máté 24-ben, amikor így válaszolt a tanítványok kérdésére: „Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?” (v. 3). A 21. versben Jézus így felel: „Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” Amit Jézus ebben a fejezetben mond, az egyrészt Jeruzsálem városának a rómaiak által Kr. u. 70-ben való elpusztítására vonatkozik, és arra a szenvedésre, amit ez Jeruzsálem lakosaira hoz. Azonban ugyanekkor Jézus arra az eseményre is utal, amelynek Jeruzsálem lerombolása csak a szimbóluma, ez pedig az Egyház nyomorúsága a Jézus mennyből való visszajövetelét és az ekkor bekövetkező világvégét közvetlenül megelőző napokban. Ez a próféciák egy olyan vonása, hogy a próféta előre megjövendöl egy nagy eseményt, ami szimbólum és valóság, és van egy szimbolikus illetve egy „valódi” bekövetkezése a próféciának. Az, hogy Jézus a Máté 24-ben megjövendöl egy nagy megpróbáltatást a világtörténelem legvégére, egyértelműen kiderül a tanítványok kérdésére (micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?) adott válaszából. Abból a tényből is egyértelmű, hogy a 29-30. versekben Jézus azt mondja, hogy a megpróbáltatást közvetlenül hatalmas katasztrófák követik az égben, és azután megtörténik Jézus Krisztus személyes visszatérése szó szerint a menny felhői közül.
A jelek egyike tehát Jézus közelgő visszajövetelének és a világ végének egy jövőbeli „nagy megpróbáltatás”.
Azok az emberek, akik kitartanak a szenvedésben a nagy megpróbáltatás idején, a hívők lesznek, Jézus Krisztus Egyházának igaz és hűséges tagjai. Jézus őket nevezi „választottaknak” a Máté 24:22-ben: „de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” A választottak azok az emberek, akiket Isten öröktől fogva kiválasztott Jézus Krisztusban minden nemzetből, zsidók és pogányok közül, hogy Jézus Egyházának tagjai legyenek és átélhessék Isten kegyelmi ajándékát, az üdvösséget. Úgy mutatják meg magukat a világban, mint akik bizonyságot tesznek Jézus Krisztusról és megtartják Isten parancsolatait (Jelenések 12:17). Az Írás nem vigasztalja meg Isten választott gyermekeinek igaz Egyházát annak ígéretével, hogy az utolsó napokban nem kell szenvedéseken keresztülmenni. Amit az Úr mondott az első keresztyén gyülekezetek egyikének Smirnában, fennáll az Egyház számára az idők végezetéig. Krisztus azt mondta, hogy üldöztetések közelednek. Az üldöztetés, amely magától a Sátántól származik, súlyos lesz, a hívők tömlöcbe vettetnek és sokan meg is halnak közülük. A vigasztalásuk nem az volt, hogy a világ abbahagyja az üldözést, hanem hogy a szuverén Krisztus Úr még az üldöztetések között is, és az Ő népét mennyei élettel és dicsőséggel jutalmazza, ha hűségesen kitartanak a szenvedések között. Krisztus Igéje az Egyházhoz a világban akkor és most is annak kijelentése, hogy megpróbáltatásokon fog keresztülmenni, és az a hivatása, hogy hűséges legyen az üldözések között, még a halálig is (vö. Jelenések 2:8-11).
Egyáltalán nem különös, hogy az Egyház az utolsó időkben nagy szenvedéseken megy keresztül. Isten népét Krisztus nevéért minden időben üldözték. A Zsidók 11:23-26 azt mondja Mózesről, hogy saját választásából kötött szövetséget Isten népével, ebből fakadóan a velük való „együttnyomorgást”. Már az Ótestamentumban igaz volt, hogy ha valaki Isten gyermekének vallotta magát, az a Krisztust érő szidalmakat kellett elviselje. A Zsidók 11 egy hosszú felsorolást tár elénk a következőkben az ótestamentumi hívők szenvedéseiről: „…megcsúfoltatások és megostoroztatások… bilincseket és börtönt… nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve…”(vv. 36-38). Ugyanezt láthatjuk az Újtestamentum Egyházára tekintve. Jézus leírja az Egyház sorsát a világban: „E világon nyomorúságtok lészen…” (János 16:33). Pál arról beszélt az újonnan alapított gyülekezetekben, hogy „…sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk.” (Cselekedetek 14:22). Timóteusnak azt írja Pál, hogy „mindazok is, a kik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.” (II Timóteus 3:12). Az Egyház végső nagy megpróbáltatása nem lesz új dolog. Az egyedüli kivételes jellemzője a nagysága és keménysége lesz.
Sokan azt gondolhatják, az Egyház napjainkban egyáltalán nem szenved, legalább az USA-ban nem. Ez azonban téves elképzelés. Ha az Egyház tisztán Isten kegyelmes megváltásának evangéliumát prédikálja egyedül Jézus Krisztusban, és az ember mindenféle önmegváltási kísérletét kárhoztatja, legyen az saját megváltók, saját jócselekedetek vagy saját állítólagos szabad akarat, az Egyházat ma is megvetik. Ha az Egyház kitartóan arra hívja az embereket, hogy szent életet éljenek, és minden szentségtelent kárhoztat, amint Isten tesz a Bibliában, ezt ma az Egyház szemére vetik. Például ha az Egyház bűnnek ítél minden válást, kivéve az egyik fél paráznaságából következőt (Máté 5:31-32), minden újraházasodást, amíg az eredeti társ él (Márk 10:11-12, Lukács 16:18, I Korinthus 7:39), minden kormányzat elleni lázadást (Róma 13:1-7), minden a munkással való jogtalanságot a munkáltató részéről (I Péter 2:18-25), az Egyház nagy üldöztetést tapasztal meg Kr. u. 2000-ben, mint ahogy Kr. u. 70-ben is így volt.
Miért kell Isten népének, az Egyháznak nagy nyomorúságot elviselnie a világ végén? Így is fel lehetne tenni ezt a kérdést: miért kell a hívő Egyháznak a királyságba mindig sok szenvedés útján bemenni (Cselekedetek 14:22)? Szükséges! De miért? A nyomorúság elszenvedése szükségszerű, egyrészt, mert a Sátán gyűlölete Isten iránt mindig azok felé irányul, akik szeretik és dicsőítik Istent. A Sátán, azokkal az emberekkel, akiket elvakított (II Korinthus 4:3-4) harcol az igaz Egyház ellen. Ez a háború az idők végezetén a Nagy Megpróbáltatásig fokozódik (lásd Jelenések 12). Minden időben, így a végén is, az Egyház egyetlen menekülése az üldöztetés elől Krisztus megtagadásának és a Sátán dicsőítésének útja (lásd Jelenések 13:4,15). A nyomorúság elviselése másrészt Isten szuverén akarata miatt szükségszerű. Isten az Egyházat szenvedéseken keresztül vezeti. Ezt annak javáért teszi így. A megpróbáltatások útján Isten megfenyíti az Ő szeretett gyermekeit (Zsidók 12:1-14). Megpróbálja az Egyházat, hogy megtisztuljon, és kész legyen a Vele való örök hazára (I Péter 1:7). Így az Egyház megpróbáltatása Isten megdicsőítését szolgálja. Az Egyház hűséges a nyomorúságban, megerősíti a hitvallását Isten dicsőségéről és kegyelméről az Ő vére által. Ennekokáért az Egyháznak nem kerülheti el hosszú ideig a megpróbáltatásokat. Kiváltságnak és Isten ajándékának kell azt tartani, hogy Krisztus nevéért szenvedhet (Filippi 1:29).
Annak ellenére, hogy tudjuk, hogy a közelgő megpróbáltatásokban szenvedni fogunk, nem kell rettegnünk. Krisztus kicsiny nyáját a Nagy Pásztor ígérete vigasztalja: Ő vele lesz a legnagyobb mélységekben, a halál árnyékának völgyében (Zsoltárok 23:4). Az Egyház bízik abban, hogy Isten szuverén kegyelme megtartja az ő híveit a szenvedés órájában. És mindvégig biztos reményt fűzhet ahhoz, hogy Krisztus visszatér, és örök életben és dicsőségben részesülhetünk Általa. Sőt, az Úr azt is megígérte, hogy miértünk megrövidíti a nyomorúság napjait (Máté 24:22). Ő, és nem a Sátán fogja uralni azt az időt, és rövidre fogja az Ő népének elnyomását az Ő személyes, testi visszatérésével az ég felhői közül (lásd Máté 24:29-30, II Thesszalonika 1). Amikor a Nagy Megpróbáltatás elkezdődik az Egyházban, tudhatjuk, hogy a megváltásunk közel.
Fontos, hogy az Egyház ma a közelgő megpróbáltatás és annak szigorúsága tudatában éljen. Nem érheti őt váratlanul, fel kell készülnie. Annak a gyakorlati oka, hogy a Szentlélek felfedte az Egyházra váró nagy nyomorúságot a Szentírásban, az, hogy fel tudjunk arra készülni. Ezért figyeljünk egyre inkább Isten Igéjére, az Írásokra, legyünk szorgalmasak és buzgók az imádságban Istenhez az Ő Szentlelkéért és kegyelméért, és távolítsunk el szívünkből minden földi dologba vetett reményt, minden reményünket az Úr Jézus Krisztusba és visszatérésébe vetve.
