írta Brian L. Dole tiszteletes
A John Knox által közölt témát, mégpedig az Isten bűnösökhöz való viszonyát B. L. Dole tiszteletes cikke tárgyalja. Néhány részletet közlünk Knox predestinációról alkotott nézetéről, valamint Gillespie és Rutherford által megállapítottakról is. Ők ugyanazt az elvet képviselik.
Az evangéliumi igehirdetésben általánosan elterjedt gondolat, hogy az Atya Isten akarata, hogy a földön minden egyes bűnös higgyen Krisztusban mint saját Megváltójában. Ez az érzület nemcsak az arminiánus felekezetekre korlátozódik. Ma Skóciában sok kálvinista meggyőződésű ember is megkérdőjelezés nélkül átvette már. Ami Isten akaratának őszinteségét illeti azon bűnösökkel kapcsolatban, akikért Krisztus nem halt meg, ebben gyakran Istennek két különböző akaratot tulajdonítanak. Az egyik akaratot úgy magyarázzák, hogy az egy egyetemes akarat, míg a másik akarat csak a választottak üdvösségét kívánja. A Knox Worksi, valamint valamivel korábban George Gillespie és Samuel Rutherford műveinek közelmúltbeli újrakiadásával lehetővé vált, hogy elolvassuk mit hitt és tanított a Church of Scotland ezen két atyja az adott témában. Az ő evangéliumuk több fontos vonatkozásban is jelentősen eltér a mai modern evangéliumtól.
John Knox tanítását a kérdésről a legjobban „A predestinációról” című jelentős művébenii figyelhetjük meg. Amikor 1558 körül Genfben élt, az angliaiak megkérték Knoxot, hogy válaszoljon egy ott keringő könyvre, amelynek címe a „Careless by Necessity (Szükségszerűségből gondatlan)” volt. Ez az egy anabaptista úr által írt mű tagadta ugyanis a predestináció tanítását. Knox pedig eleget tett az angolok kérésének, és valószínűleg akkor fejezte be a művet, amikor Dieppe-ben várta a hatósági engedélyt, hogy újra visszatérhessen Angliába. Ez a mű Knox leghosszabb írása – a David Laing-féle újrakiadásban 443 oldal terjedelmű. Szerzőségét illetően nincsenek kétségeink. Knoxot önállóan nevezték meg szerzőként, amikor 1559. november 13-án Genfben engedélyt adtak a nyomtatására.
„A predestinációról”
című mű „válaszok” formában íródott, és vitatkozó hangvételű. Knox felváltva idéz egy-egy állítást az „Ellenféltől”, közvetlenül utána pedig a „Válasz” következik.
Knox tanítása annak kapcsán foglalkoztat bennünket leginkább, hogy Isten kiket is akar üdvösségre segíteni. A következő kivonatok tehát az ő meggyőződését demonstrálják, amikor az anabaptista ellenfelének állításait cáfolja meg.
Anabaptista állítás 1:
Isten nem akarja a hitetlennek halálát, hanem hogy a hitetlen kitérjen az ő útáról, és éljen!”
Knox válasza:
Nézzük meg röviden miféle bűnösök azok, akiknek a halálát Isten nem akarja(ná), hanem azt, hogy megtérjenek és éljenek. Szent János a levelében így szól: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk; magunkat megcsaljuk, és igazság mi bennünk nincsen. Ha megvalljuk a mi bűneinket, hív és igaz az Isten, hogy megbocsássa nékünk a mi bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” stb. Majd ezután: „Valaki bűnt cselekeszik, a törvényt is megrontja; mert a bűn a törvénynek megrontatása. És tudjátok, hogy ő megjelent e végre, hogy a mi bűneinket elvenné, és hogy ő benne nincsen bűn. Valaki ő benne marad (azaz Krisztus Jézusban), nem vétkezik; valaki vétkezik, nem látta őtet, és nem esmérte őtet.” stb. „A ki bűnt cselekeszik az ördögtől vagyon; mert az ördög eleitől fogva vétkezik.” stb. „Valaki Istentől született, bűnt nem cselekeszik, mert annak magva marad abban, ingyen sem vétkezhetik, mivelhogy Istentől született.” stb.
Mely szavakból nyilvánvaló, hogy két fajtája van a bűnösöknek, az első azoké, akik siránkoznak és keseregnek saját hitványságukon és nyomorúságukon, őszintén az Isten előtt, és nemcsak azt vallják, hogy egész természetük bűnös és romlott, hanem azt is, hogy naponta olyannyira megsértik Istenük Felségét, hogy a legigazságosabban megérdemlik a pokolnak kínjait, ha Krisztus közbenjárásával (melyet hit által fogadnak el) meg nem szabadulnának az eljövendő harag elől.”iii „Ezeknek a bűnösök halálát Isten sohasem akarta, és most sem akarhatja. Mert ők a választott gyermekei voltak az ősidőktől fogva, akiket az Ő drága fiának adott örökségül.”iv „Azt mondom, hogy az ilyen bűnösök halálát nem akarja Isten, hanem azt akarja, hogy megtérjenek és éljenek.” „De van egy másfajta bűnös is, aki messze különbözik azoktól.”v
87 évvel később Samuel Rutherford ugyanezeket az igazságokat visszhangozza: „Csak az alázatos, megfáradt és önmagukat elítélő bűnösöknek kell hinniük és Krisztushoz jönniük. Igaz, hogy minden bűnösnek hinnie kell, de hinnie az ingyenes kegyelem rendje szerint kell; vagyis előbb önmagát veszíti el és megbetegszik, majd az orvos által megmenekül„vi.
Anabaptista állítás 2:
”Isten minden embernek meg akarja adni az üdvösséget”
Knox válasza:
„Az apostol ezekkel a szavakkal: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére” nem minden emberről és minden egyes személyről beszél, hanem általában mindenkiről, vagyis minden helyzetű, állapotú, rangú és korú emberről.”vii
Samuel Rutherford így jellemzi a dolgot; „A János evangéliuma 3. fejezetének 16. versében megjelenő szeretet csakis az egyházra korlátozódik.viii… „A szeretett világ, a megváltott világ (17. v.), a világ, amelynek Krisztus a Megtartója (János 4. 42), a világ, amelynek Krisztus életet ád (Jn 6:33), és amely életéért adja életét (55. v.), a világ, amelynek Ábrahám, de még inkább Krisztus az örököse (Róm 4:13), a kiengesztelt világ, a Krisztustól elvetett zsidó nép hatására (Róm 11:15). Mindez a választott, hívő és megváltott világ.”ix
George Gillespie, amikor a János 3:16-ról szóló westminsteri vitában vett részt, a következőképpen magyarázta a szöveget: „Mert úgy szereté Isten a választottakat, hogy minden valaki hiszen ő benne…”x
Anabaptista állítás 3:
Isten nem akarja egyetlen teremtmény halálát sem”
Knox válasza:
„A próféta nem azt mondja, hogy „nem akarom egyetlen teremtmény halálát sem”, hanem azt mondja, hogy „nem akarom a bűnös ember halálát”xi „Hogy Isten nem örül, és nem akarja a gonoszok halálát. De miféle gonoszokét? Mert kétségtelen, hogy annak halálában, akinek valóban meg kell térnie, nem gyönyörködött, és nem is fog gyönyörködni Isten soha. De gyönyörködik abban, hogy olyan Istennek ismerjék el, aki kegyelmet és irgalmasságot mutat mindazok számára, akik ezt őszintén kérik, akármilyen súlyosak is korábban elkövetett vétkeik. De azok, akik istentelenségükben megmakacsolják magukat, nem részesülnek ezekben az ígéretekben. Mert azokat Isten megöli, elpusztítja, és az ő szavának erejével oly tűzbe taszítja bele, amely soha el nem oltható”.xii
Anabaptista állítás 4:
”Ő minden embernek mindenütt bűnbánatot parancsol, és minden embernek felkínálja a hitet.”
Knox válasza:
„Igaz, hogy Isten irgalmas, könyörületes, szelíd, nagyvonalú, védelmező, oltalom, menedék és élet mindenkinek. De ki mindenkinek? Azoknak, akik gyűlölik a hamisságot, szeretik az erényeket, siratják múltbéli bűneiket, őszintén segítségül hívják az ő nevét, és kétség nélkül az Ő segítségét keresik a szükség napján. Kétség nélkül Őt fogják segítségül hívni, akármilyen gonoszak és hálátlanok voltak is korábban. De mindezzel ellentétben Ő el fog pusztítani mindenkit, aki hazugságokat beszél. Gyűlöl mindenkit, aki gonoszságot cselekszik: … Tehát azt állítom, hogy soha nem fogjátok tudni bebizonyítani, hogy mindenki könyörögni fog Istenhez, hacsak nem tudjátok kétségbe vonni a Szentlelket, és rábírni, hogy visszavonja a fenti és még számos más pontot is.”xiii Samuel Rutherford így fogalmaz: „Csak a saját bűnöseit jött elhívni, és nem minden bűnös embert.” A Szentlélek csakis az ő bűnöseit hívta el.xiv
Knox, Rutherford és Gillespie egyaránt azt hangsúlyozzák, hogy azok a bűnösök, akiket Krisztus Lelke bűnbocsánatra hív, olyanok, akik meg vannak győződve saját bűnös mivoltukról. Nem azokat a bűnösöket, akik önigazultak és tagadják gonoszságuknak tényét. Ezen megkülönböztetés pedig teljes összhangban áll Krisztus azon állításával, hogy Ő nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem hogy a bűnösöket megtérésre.
Nos, éppen itt támadják Knox, Rutherford és Gillespie tanítását egyesek, akik egy „nagylelkűbb” evangéliumot részesítenének előnyben. Ezek a modern emberek hiper-kálvinizmussal vádolják John Knox személyét. Azt állítják, hogy Knox számára az evangéliumi üzenet „gyakorlatilag” csak a választottaknak hirdettetik. Itt azonban összezavarják a képet. Az Isten szemszögéből való elhívásból kiindulva (belső elhívás), mindjárt egyenlőségjelet tesznek az evangélium hirdetésére általánosságban (külső és belső elhívás). Ha az lenne a szempontjuk, hogy az evangéliumot csak a választottaknak hirdetik hatékonyan, akkor ezt minden kálvinista, bármilyen meggyőződésű legyen is, igaznak vallaná. E helyett viszont arra célozgatnak, hogy a Knox „meggyőződésű egyházak és lelkészek tudatosan csak a választottakra korlátozzák az igehirdetést. A Church of Scotland missziós múltja viszont megmutatja, hogy ez a vádjuk nem felel meg a valóságnak. A Church of Scotland egyházában üdvösséget kereső és találó lelkek sokasága szintén igazolja e vádnak alaptalan voltát. Valamint a Knox korában elmondott prédikációk felületes összehasonlítása azokkal, melyet később, a 17. században prédikáltak (olyan férfiak, mint William Guthrie, Richard Cameron és Donald Cargillxv), is bizonyítják, hogy a gyülekezeteikben élő, meg nem tértek felébresztése és az örök életre vezetése állandó és mély aggodalomra ösztönözte őket.
Ha a bírálók esetleg arra gondolnak, hogy az igehirdetések inkább az üdvözültekre, mint a nem megtértekre összpontosítanak, akkor a kritikának lehet némi alapja. Az egyháznak viszont nem csupán az a feladata, hogy a bűnösöknek szóló evangéliumi felszólítást ismételgesse, hanem a szenteket is építenie kell Isten teljes tanácsvégzése szerintxvi. Itt is hétről hétre megmutatkozik Isten hatalmának ereje. Itt az egyház kiemelkedik, amikor Isten teljes igéjét hirdeti, és azt a hallgatók szívére alkalmazza is. Az evangéliuma pedig óriási előnnyel bír, amikor a nem megváltottaknak prédikál. A manapság általánosan hallható, hatástalan (ártalmatlan, nem sértő – a ford.) evangéliummal ellentétben „Knox” evangéliuma nem egy feltételes, elméleti lehetőség egyesek számára az üdvözüléshez, hanem felszólítás, az örök élet valódi, isteni erejű, legbiztosabb ajánlata minden öntudatra ébredt bűnösnek, akinek csak a fülébe jut! „Kelj fel, világoskodjál”, hirdeti, „mert eljött a te világosságod, és az Úrnak dicsősége rajtad feltámadott”!
Ma olyan emberekre volna szükségünk, mint amilyen Knox is volt, akik nem riadnak vissza Isten teljes tanácsvégzésének hirdetésétől, akár tetszik az a 21. századi gyülekezetek számára, akár nem. Az ilyen Knox-féle emberek maradandó változást teremtenek majd a földön. Az eltévedt bűnösök pedig az egyházat valóban a mennyország kapujának fogják meglátni. Adja Isten, hogy Knoxhoz, Rutherfordhoz és Gillespie-hoz hasonló emberek szünet nélkül érkezzenek a szolgálatba.
Ha többet szeretne olvasni magyarul, kattintson ide.
___________________________________
Hivatkozások:
